Sport

2010.02.05. 03:29

Húzós hétvége elé néz a Sapa

Székesfehérvár - Az osztrák jégkorongbajnokság alapszakaszából már csak négy forduló van hátra, közben itthon javában zajlik az ob I. középszakasza, amelyben a DAB eléggé rossz szériát fogott ki.

Bobory Balázs

A Ted Sator kapitány által kijelölt keret a jövő héten EIHC-tornán vett volna részt Litvániában, a házigazdák, Fehéroroszország és Románia társaságában. Ez az alkalom remek lehetőség lett volna az amerikai szakembernek, hogy tovább tisztuljon számára a kép, kivel érdemes nekivágnia a szlovéniai Divízió I-es vb-nek. Tegnap azonban üzenet érkezett Vilniusból Budapestre, miszerint a torna főszponzora elállt a rendezvény támogatásától, így a viadal elmarad... A magyar csapat ezáltal hivatalos összecsapás nélkül marad, a szurkolók viszont egy igazi csemegének örülhetnek. A tervek szerint Ted Sator a jövő hét végén négy napot dolgozik majd az általa kiválaszott kerettel, az összetartás végén pedig, minden valószínűség szerint pénteken Székesfehérváron összecsap a magyar válogatott és a Sapa Fehérvár AV19. Tegnap délután még létezett egy másik variáció is: ha mégsem jön össze a fent leírt találkozó, akkor ugyanebben az időpontban, a fővárosban, a légiósokkal megerősített ligaválogatott lenne az ellenfele a Sator-csapatnak. Estére aztán kiderült, hogy a válogatott keddtől lesz edzőtáborban a káposztásmegyeri IceCenterben, és csütörtökön este hét órakor lép jégre Románia ellen. Ezt a találkozót a Sport1 televízió élőben közvetíti. A tervek szerint pénteken 18 órakor találkozik a Volánnal, de azon az összecsapáson a válogatottban szereplő fehérvári hokisok a klubjukat erősítik majd.

A kék-fehérekre azonban addig még két, bődületesen nehéz feladat vár az EBEL-ben: ma 19.15-kor a Vienna Capitals otthonában lépnek jégre Tokajiék, vasárnap 18 órától pedig a Red Bull Salzburgot fogadják. Ha csak azokra az elejtett félmondatokra utalunk, amelyek az utóbbi időben elhangzottak a kék-fehérek öltözője tájékán, miszerint ezt a két együttest lenne jó elkerülni a playoffban, akkor már biztosan tudhatjuk, hogy húzos hét vége vár a fehérváriakra.

Egyébként a Salzburg és a Vienna a legutóbbi fordulóban éppen egymás ellen meccselt Mozart városában, és a bécsiek hosszabbítás után 2-1-re nyertek. Ez is jelzi, hogy a Capitals jó formában van, otthonában pedig ritkán szenved vereséget...

A hazai jégcsarnokokban is javában zajlik az élet, az ob I. középszakasza nem mentes a meglepetésektől. Vélhetően a DAB.Docler együttese sem így képzelte a Mol Liga befejeződése után a folytatást, úgy tűnik, az Acélbikák kissé gödörbe kerültek. Előbb hétfőn Budapesten, majd szerdán, hazai környezetben is elvérzett a piros-fehér alakulat a Vasas Stars ellen, és egyelőre visszacsúszott a tabella harmadik helyére. Érdekesség, hogy mindkét találkozón betalált a fővárosiakhoz a Sapától vasárnap átigazolt, egyébként ősdunaújvárosi Peterdi Imre, aki úgy tűnik, hamar akklimatizálódott. A találkozó után az újvárosiak edzője, MacCallum kijelentette, hogy nincs nagy baj, mert a csapat javuló játékot mutatott. Viszont  hamarosan visszatérhet sérülése után a DAB legjobb hazai centere, Galanisz Nikandrosz, aki sokat segíthet a korábbi produkció és eredményesség érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!