Sport

2006.07.06. 02:29

Hírzárlat és a játék

Székesfehérvár - Jövő héten már az UEFA-kupában lesz érdekelt az FC Fehérvár csapata, így a nézők kíváncsian várták, hogy a piros-kékek milyen játékkal rukkolnak elő a Felcsút ellen?

Mórocz Zsolt

Az első meccs FC Fehérvár-Felcsút 7-2 (4-1) Székesfehérvár - Jövő héten már az UEFA-kupában lesz érdekelt az FC Fehérvár csapata, így a nézők kíváncsian várták, hogy a piros-kékek milyen játékkal rukkolnak elő a Felcsút ellen? Azok a szurkolók, akik csak a Sóstói létesítményben értesültek Danile Tudor hirtelen távozásáról, csalódottan fogadták, hogy az egyik kedvencüket már nem láthatják a csapat színeiben. Tegnap ugyan taggyűlést tartott a csapatot működtető gazdasági társaság, a Fehérvár FC Kft., ám kérdésünkre Gál László ügyvezető elmondta, hogy a tulajdonosi kör szigorú hírzárlatot rendelt el, ezért a gyűlésről érdemi felvilágosítással nem szolgálhat. Tudor eladását ugyan megerősítette, de nem óhajtotta kommentálni. Úgy tudjuk, hogy a kapus ugyan élő szerződéssel rendelkezett, ám családi és egyéb okok miatt ő is szeretett volna hazájába visszatérni. Kapóra jött az Arad (ahol információink szerint Mariusz Vizer is tulajdonos) ajánlata, s így jött létre az üzlet. Egy másik exfehérvári futballista, Magasföldi József is klubot váltott tegnap a bajnok cseh Liberec együttesétől az FC Sopronhoz igazolt, miután a nyugat-magyarországi klub többségi tulajdonosa, Mariusz Vizer kivásárolta élő szerződéséből. Mindezen tények mellé-kesek ahhoz képest, hogy az FC Fehérvár a jövő héten már az UEFA-kupa előselejtezőjében lép pályára a Sóstói Stadionban, a kazah Kairat Almaty ellen. A játékosoknak szükségük van a mérkőzésre - hiszen a rivális hazája bajnoksága miatt amúgy is játékban van -, így az FC Fehérvár - Sebők (Erdei) - Csizmadia (Fehér), Kuttor (Vadász), Koller (Horváth G.), Vincze (Mohl) - Dvéri (Nagy), Bozics (Kocsis), Schwarcz (Latten-stein), Farkas (Györök) - Sitku (Dajics), Horváth F. (Alumona) tegnap az első felkészülési mérkőzésen az NB II-es Felcsút - Eszterházy (Kozma) - Gálos (Szalai T.), Kollár (Szirtesi), Szirtesi (Trampler), Béres - Baráth (Lázár), Czupik (Szabó P.), Domján (Ribi), Hibó (Móri) - Nász (Kovacsics), Nagy (Földes) - ellen lépett pályára. Még a találkozó előtt a Felcsút elnöke, Molnár Csaba elmondta, hogy a csapat hétfőn kezdte el az érdemi munkát az új szezonra. Komjáti András vezetőedző segítője Farkas Tibor, s a keret még feltehetően változik, így a tegnapi találkozón 11 játékost próbált ki a szakmai stáb. Eddig csak egy új játékost szerződtetett a Felcsút, a Balatonlelléről érkező középpályás, Czupik Ferenc két évre kötelezte el magát. Kapust is keresnek, így az FC Fehérvár elleni első fél-időben a III. Kerület portása, Eszterházy kapott lehetőséget. Legközelebb szombaton az NB II-es Vecsés ellen lép pályára a Felcsút, a mérkőzést a Malév-pályán rendezik. Az FC Fehérvár szintén szombaton, 11 órakor meccsel, a Sóstói Stadion centerpályáján a Dunaújváros lesz az ellenfél, s az a találkozó egyben az UEFA-kupa mérkőzés főpróbája lesz. Remélhetőleg legalább olyan sikerrel, mint tegnap, hiszen az FC Fehérvár - Dvéri (2), Dajics (2), Horváth F., Csizmadia, Schwarcz, illetve Domján és Kovacsics góljával - 7-2 (4-1) arányban győzött. A hírzárlat miatt kevés információ áll rendelkezésre, csak annyi biztos, Tudor eltávozott... Székesfehérvár - Jövő héten már az UEFA-kupában lesz érdekelt az FC Fehérvár csapata, így a nézők kíváncsian várták, hogy a piros-kékek milyen játékkal rukkolnak elő a Felcsút ellen?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!