Sport

2013.09.24. 16:35

Hétköznapi futball

A labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján, szerdán a 3. forduló mérkőzéseire kerül sor. Fejér megyéből négy csapat lép pályára, az egyik biztos kiesik.

Matók János

Sárszentmiklós- Aqvital-Publo Csákvár, 15 óra

A megyei II. osztály Agárdi Termál csoportjának a 2. helyén áll a hazai csapat, amely az NB III-as vendégeket látja vendégül.

- Tavaly az esélyesebb Velence kiverésével jutottunk fel a főtáblára, s gyakorlatilag annak a mérkőzésnek a pozitív élményével készülünk a Csákvár ellen - mondta a sárszentmiklósi klub elnöke, Nagy László. - Igaz, nyáron kiestünk a megyei élvonalból, de megpróbálunk feljutni. A mostani Magyar Kupa találkozón a csapatunkon nincs semmilyen nyomás, így mi csak nyerhetünk.

- Őszintén szólva nem ismerem ellenfelünket, csak annyit tudok róluk, hogy melyik osztályban szerepelnek, s azt. hogy veretlenül állnak a második helyen. Az egyértelműen tiszteletet parancsol, hogy az országos táblán eddig eljutottak, hiszen ehhez pár meccset meg kellett nyerniük. Nagyon komolyan vesszük a mérkőzést, amelynek mi vagyunk az esélyesei, s ezzel a hozzáállással lépünk majd pályára. Teljes a keretünk, a sérült Imrik is felépült, így a legerősebb összeállításban lépünk pályára, egyértelműen a továbbjutás a célunk.

 


Domján Attila (jobbra) csapata, az Aqvital-Publo Csákvár a Sárszentmiklós otthonában játszik (Fotó: Koppán Viktor)

 

Hévíz FC -Dunaújváros PASE, 15 óra

Az üdülőváros együttese évekig magasabb osztályban szerepelt, ám napjainkban a Zala megyei I. osztályú bajnokság tagja. Ott viszont jelenleg rosszabb gólkülönbsége miatt a 2. helyen áll, a Zalaszentgrót mögött. Fiatal játékosok alkotják a játékoskeretét, többükre érdemes lesz figyelniük az újvárosiaknak. Így például a gólerős Pálira, a kapus Szabóra, aki védett a Haladásban és a ZTE csapatában is, a szintén egerszegi nevelésű Horváthra, az exvidis Keszeire, vagy Herbályra, aki az Újpest, majd a Honvéd korosztályos együtteseiben is pályára lépett.


Sopron -Puskás Akadémia FC, 18 óra

Kétségtelen tény, hogy a legnagyobb falat az NB I-es Puskásnak jutott, az NB II-es hazai csapat ellen. Amely Supka Attila szakmai irányítása alatt jelenleg a 10. helyen áll, s a legutóbbi három bajnokiján kikapott, ebből kétszer is a saját otthonában.

- Ismerem az eredményeiket, de megjegyzem, a vereségek előtt szépen szerepeltek. Nyilván teljes erőbedobással, megkülönböztetett figyelemmel játszanak ellenünk, hiszen az esetleges győzelmükkel szép skalpot szereznének. Nem egyszerű a felkészülésünk, hiszen Szombathely után ismét utazunk, majd hétvégén a Fradit fogadjuk. Szeretnénk továbbjutni, győztesen hazatérni Sopronból - mondta Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője, aki sérülés miatt Polonkaira és Tischlerre nem számíthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!