Sport

2015.06.22. 17:00

Hetente tájékozódik - Vörös Zsuzsanna Áronnal jár Székesfehérvárra

Székesfehérvár - Az év elején született az öttusázó ötkarikás bajnok, Vörös Zsuzsanna első gyermeke. Az újdonsült anyuka energiájának jelentős részét érhetően kisfia köti le, de figyeli az öttusasport eseményeit is.

Horog László

- Szegeden élünk a párommal és a kisfiunkkal - kezdte Vörös Zsuzsanna. - Azonban heti egy napot Fehérváron töltünk, döntően a hétfőt, reggel jövök Áronnal és este megyek vissza. Fehérváron zajlik az építkezés a korábbi otthonomnál, ott kezdek, megtekintem a munkálatokat, majd a Volán Börgöndi úti telepén tájékozódom, ha valakinek kérdése merül fel, igyekszem orvosolni, illetve tanácsot adni a szakosztály irányítását illetően. Úgy tervezem, ősztől intenzívebben bekapcsolódom a munkába, teljes erőbedobással pedig a riói olimpia után fogok visszatérni a Volán Fehérvár szakosztályának életébe mondja Vörös Zsuzsanna.

- A volánosok idei eredményei eleddig elmaradtak a várakozástól. Ön is jobb eredményekre számított?

- Igen, de tragédia nincs. A jövő héten, Berlinben kezdődő világbajnokságon négy versenyzőnk jut szóhoz, Kovács Sarolta és Demeter Bence egyéniben, reményeink szerint Harangozó Bence és Demeter Gergely pedig váltóban áll rajthoz. Utóbbiak a tavalyi, varsói vb-n az 5. helyen zártak váltóban, bízom abban, hogy ezúttal is kitesznek magukért. A nemrég véget ért, Minszkben rendezett Világkupa-döntőn Bence és Saci elmaradt a várakozástól, előbbi 30., utóbbi 11. lett, Berlinben jobb szereplést remélek mindkettőjüktől. A férfi és a női egyéni viadal dobogósai szereznek olimpiai kvótát, jó lenne, ha sikerülne, de nincs baj akkor sem, ha erre a későbbiekben kerül sor. A klub cél továbbra is a két, riói kvóta. A fiúknál lényegesen nagyobb a harc, de ez szerintem ott is megoldható.

- Áron születése előtt azt mondta, ha úgy alakul, nem zárkóznak el egy újabb gyermek vállalásától sem. Már meditálnak rajta?

- Egyelőre nincs tervben, de nem tudom, mit hoz a jövő. A kisfiam nagyon jó gyerek. Összehasonlítási alapom nincs, hiszen korábban nem szültem, de mindenki azt mondja, nagy szerencsém van vele, roppant nyugodt kisbaba, az éjszakákat átalussza. A Szeged-Székesfehérvár autóutat is jól viseli, továbbá azt is, ha éppen ügyet intézek valahol, akár a Volánnál, vagy bármely hivatalban. Több órát is kibír a babakocsiban, sírás nélkül. Nagyon élvezem az anyaszerepet, a párommal már jó ideje szerettünk volna babát, nagy boldogság. Már nem vagyok fiatal, Áron az élet nagy ajándéka számunkra. Mivel a héten hat napot Szegeden töltünk, a párom szülei is vigyáznak a fiunkra, ha úgy alakul.

Vörös Zsuzsanna párjával, és négy hónapos gyermekével Szegeden él, onnan jár Fehérvárra. Fotó: a szerző

- Eddigi életét Fehérváron élte. Könnyedén megszokta a Tisza-parti települést?

- Tulajdonképpen igen, szép város. Természetesen Fehérváron érzem magam igazán jól, de a szegedi lét sem okoz gondot. Remélem, megépül az M8-as autópálya, amit már meglebegtettek, az közelebb hozza a két megyeszékhelyet.

- Soha nem titkolta, az öttusa mellett a kutyatartás is roppant fontos szerepet játszik az életében. Kisfia születése nyilván a négylábúakat háttérbe szorította.

- Igen, természetesen kevésbé vagyunk intenzívek a versenyeket illetően. Nemrég voltunk Milánóban, a kutya világkiállításon, a fiatal bobtail kutyáinkat, Jaggert és Ginát neveztük, ezúttal nem értek el különösebb eredményt. Korábban Jimmy a világ legszebb kutyája lett, azóta visszavonult, júliusban lesz nyolc éves, immár nyugdíjas éveit éli. Ginával is értünk el szép eredményeket, tavaly decemberben a World Challengen második helyen végzett Amszterdamban. Jagger pedig tavaly októberben Európa fiatal győztese lett, tehát rá sem lehet panaszunk. Most, hogy elkezdődött az öttusa versenyszezon, inkább a modern pentatlon erőpróbákat favorizáljuk. A kecskeméti VK-viadalt is a helyszínen tekintettük meg a családdal, ott voltunk a versenynapokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!