kosárlabda

2019.07.04. 20:57

Heten a keretben

Az Alba Fehérvár hét utánpótlás játékosa a nemzeti együttesekkel gyakorol.

Horog László

Takács Milán is a válogatottban bizonyíthatja, mire képes Fotó: Nagy Norbert Fejér Megyei Hírlap

Az Alba Fehérvár felnőtt együttese az utolsó, alsóházi fordulókban bátran bevetette fiataljait, több tinédzser is lehetőséget kapott a szezon záró szakaszában. A felnőtt nemzeti együttesben a 18. születésnapján Belgrádban, a szerbek ellen bemutatkozó Takács Milán gyakorlatilag alapembernek számított a kék-fehéreknél ikertestvére, Martin is sokat volt pályán, hasonlóan a felnőtt válogatottban is kerettagnak számító Lukács Norberthez.

Bizalmat kapott Jesus Ramirez vezetőedzőtől Polster Attila is. A fentebb említett játékosok természetesen tagjai a korosztályos Európa-bajnokságokra készülő gárdáknak, a mieink a B-divízióban szerepelnek a közeljövőben. Az U16-os válogatottban egy korábbi fehérvári található, Kovács Ákos tavaly nyáron a Venezia együtteséhez igazolt. Az U18-as együttesben az albások közül Lukács Norbert, Kass Balázs és Balsay Ádám tagja a Fehérváron készülő keretnek, az U18-as címeres mezes csapatban Takács Milán, Takács Martin és Polster Attila jut majd vélhetően kulcsszerephez a nyári kontinensviadal során.

Takács Milán is a válogatottban bizonyíthatja, mire képes
Fotó: Nagy Norbert Fejér Megyei Hírlap

A B33-as, amúgy itthon 3x3-as kosárlabdaként ismert – a nyári olimpia műsorára is felkerült – sportágban a 18 éven aluli válogatott tagja Kuttor Gergő, aki társaival nemrég zárta a szolnoki edzőtáborozást. Kuttor édesapja korábbi válogatott futballista, a Mezőkövesd edzője, édesanyja pedig az egykori sikeres kosaras, Lakosa Edit. Az U18-as válogatottat a KTE mestere, Forray Gábor irányítja, a két évvel idősebbeket Pór Péter, segítője az Alba korosztályos együtteseivel rendre bajnok szakvezető, Pethő Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában