Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A hazai rendezésű kézitornán másodjára már nyert az Alba

Hozzászólások

szavazásösszesítő feol.hu
Így gondolnak olvasóink az ünnepi fényekbe öltözött megyeszékhelyre
jókívánság / 20 perce
A Mennyből az angyallal folytatódik Orbán Viktor ünnepi sorozata (videó)
A magyar kormány áldott, békés karácsonyt kíván mindenkinek!
Gyász
"Sírnak az angyalok, én is sírok velük, Tudom, hogy menned kell, lelked már velük. Megjelent az égen egy láthatatlan sugár, Érzem, hogy nem félsz, mosolyogsz már." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDÜS SÁNDOR az ARÉV nyugdíjasa életének 79. évében, méltósággal viselt hosszú betegség után itt hagyta a földi létet. Temetése 2019. december 12-én 13 órakor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Emlékét őrizze béke és nyugalom. Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMJÁN IMRE az Ikarus nyugdíjasa 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 13-án, pénteken 11 órakor lesz a Budai úti református altemplomban. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy RODICS ISTVÁN 62 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvait otthonában őrizzük. Kérjük, aki szerette, gondoljon rá és gyújtson egy szál gyertyát emlékére. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LADÁNYI ARTÚR JENŐ életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. december 9-én 12 órakor lesz a Berényi úti Csutora temetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. RÉTI ISTVÁNNÉ székesfehérvári lakos, 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 10-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. HUTVÁGNER GYÖRGY az Alba Volán nyugdíjasa életének 81. évében, 2019. december 2-án elhunyt. Felejthetetlen halottunktól december 10-én 13 órakor veszünk végső búcsút a jenői katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki fájdalmunkban együttérzéssel osztozik, és utolsó útjára kíséri őt. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURICZA JÁNOS szabadegyházai lakos 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 13 órakor lesz a velencei temető szóróparcellájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARKOVICS JÁNOSNÉ szül. Oláh Katalin 79 éves korában elhunyt. Gyászmisét a szabadbattyáni katolikus templomban tartunk, 2019. december 7-én 18 órakor. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JAMBRIK JÁNOSNÉ szül. Zsigmond Julianna az Ikarus és a Fejér Megyei Földhivatal egykori dolgozója 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 13-án 9.30-kor lesz a Béla úti temetőben. Kérjük, 1 szál fehér virággal búcsúzzanak tőle! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSISZÁR FERENCNÉ szül. Simon Margit életének 94. évében elhunyt. Temetése 2019. december 12-én 10 órakor lesz a Sóstói Katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEKERES JÓZSEFNÉ Nusi 68 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 9-én 15 órakor lesz a móri Homoki katolikus temetőben. Gyászoló családja
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." KÁRÁSZ JÁNOS halálának 2. évfordulóján emlékezünk. Szerető családod és rokonaid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR SÁNDOR volt seregélyesi lakos életének 75. évében, 2019. november 23-án elhunyt. Hamvait december 12-én 10.30-kor a Béla úti köztemetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Talán nincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és boldogok legyünk. De bizony a legfájdalmasabb a megtalált embertől búcsúzni." Elérkezett a búcsúzás ideje. FRIEDL KÁROLY móri borász 76. életévében elhunyt. Szeretett halottunkat 2019. december 10-én 12 órakor kísérjük utolsó útjára Móron, a Kálvária temetőben. Gyászmise: 2019. december 10-én 6 órakor a Kistemplomban lesz. A Móri Borvidék Hegyközsége és a Brindisi Szent Lörinc Borrend saját halottjának tekinti. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEGFŰ JÓZSEF volt Köfém dolgozó 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 9-én, hétfőn 14 órakor lesz Székesfehérváron a Fecskeparti temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. BALOGH KÁROLYNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KNOBLOCH JÓZSEFNÉ 2019. november 20-án, 75 éves korában, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Temetése 2019. december 9-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Palotai úti Hosszú temetőben. Gyászoló család
"Nem az a fájdalom melytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk mélyen csendesen.." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁR ISTVÁNNÉ szül. HOLL VERONIKA az Alba Volán volt dolgozója 68 éves korában elhunyt. Temetése 2019 December 6.-án 15 órakor lesz a Csákberényi katolikus temetőben. Egyben hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útján elkísérik és fájdalmunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló családja.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOMLÓS GYULA 60 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 7-én 11 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
"Véget ért a földi élet, S nem látunk már soha téged. De él tovább az emlékezet, a szívünk soha el nem felejt." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, anyósom özv. VÉBER JÓZSEFNÉ méltósággal viselt, hosszú betegség után, életnek 89. évében örökre megpihent. Temetése 2019. december 6-án 14 órakor lesz a pátkai katolikus temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban bármily módon osztoznak. A gyászoló család
Okosvilág / 48 perce
Nyílt forráskódú szoftverek: száz innováció, egy szikra
arsenal / 52 perce
Niko Kovac válthatja fel az ideiglenesen kinevezett Ljunberget
karácsonyi ajándékozás / 2 órája
A balesetveszélyes játékokra hívják fel a figyelmet
Kínos eset / 3 órája
Könyvlopás gyanúja miatt rendelték haza a mexikói nagykövetet
"csak egy maradhat" / 3 órája
Kovács Aliz lett Fehérvár legújabb hangja!
Szanyi-Nagy Judit
az építkezést segítendő / 3 órája
Milliárdok érkeznek a székesfehérvári középiskolai campus kialakításához
Szanyi-Nagy Judit