Továbbjutott a Vasas

Hozzászólások

Helló, Perseidák!
Nézzen fel az égre, újra itt a nyári meteorzápor
védekezés / 24 perce
Szakértő: ne menjen közösségbe, aki felső légúti tüneteket észlel magán
A jelenlegi koronavírusos esetek családi, közösségi járványokhoz kapcsolódnak.
Gyász
"Fáradt teste elpihent már, De lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAZAROVICS JÁNOS életének 69. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. augusztus 18-án 15 órakor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Kérjük, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmaikban látjuk, Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk ahol ő van oda. Az élet elmúlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÖLY JÓZSEF életének 86. évében szerető szíve megpihent. szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 18-án 16 órakor veszünk a szabadbattyáni Római Katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARAI ÁRPÁDNÉ a Böbe butik tulajdonosa 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 15.30-kor lesz az agárdi temetőben. A gyászoló család
"Emléke örökké él azok szívében, akik őt szerették, és akiket ő szeretett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk MEDVE JÁNOS kőműves Székesfehérvár Szepesi u. 22/c alatti lakos 69 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. augusztus 18-án 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetőben. Kísérjük utolsó útjára egy szál virággal. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIKLÓSNÉ szül. Horváth Margit volt bodajki lakos 2020 július 24-én, életének 95. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúsztatására a bodajki temetőben kerül sor. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZÁMBÓ LÁSZLÓNÉ 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án 13 órakor a mohai református temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BADICS JÁNOSNÉ szül. Gergovics Irma 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én 11 órakor a gárdonyi református temetőben lesz. Testvére Józsi, unokája Évike
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett testvér LENCSÉS JULIANNA szerető szíve türelemmel viselt betegség után, 86 éves korában megszűnt dobogni. Szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 17-én, hétfőn 14 órakor veszünk a székesfehérvári Csutora temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ANTAL TIBOR (Bugyor) 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 18-án 10 órakor lesz a Sóstói Katolikus temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédapánk MOLNÁR DÁNIEL 97 éves korában elhunyt. Kívánsága szerint hamvait szűk családi körben, a székesfehérvári Evangélikus temetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IGNÁTH FERENCNÉ szül. Pelle Róza a Hallássérültek Szövetségének tagja 81. évében elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2020. augusztus 10-én 11 órakor a dinnyési temetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa és nagypapa ESZTERHÁS ISTVÁN Isztimér Község Díszpolgára, pedagógus és barlangkutató életének 80. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatását 2020. augusztus 11-én 11 órakor Isztiméren a Kultúrházban tartjuk. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Drága emléke szívünkben örökké él! Gyászoló család
LAJOS JÓZSEF édesapám 10 éve már a mennyben ünnepel. Hiányod fájó és soha nem feledünk el.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEGVÁRI JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 17-én 9 órakor a székesfehérvári Szedreskerti temetőben lesz. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR GYULÁNÉ szül. Nardai Éva a Videoton nyugdíjasa 87 éves korában, rövid szenvedés után örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 12-én 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló lányai, veje, unokái és rokonai
"Szeretetben, fájdalomban szíve holttá sápadt. Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyánknak...!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUKA GYÖRGYNÉ szül. Lencsés Anna szerető szíve 95 éves korában megszűnt dobogni. Szerettünktől végső búcsút 2020. augusztus 12-én, szerdán 16 órakor veszünk a székesfehérvári Béla úti temetőben. A gyászoló család
"Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Emlékezünk HERESZNYEI TIBOR halálának 9. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NYÍRŐ ANTAL LÁSZLÓ "a mi Tónink" hosszú betegség után megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 12-én 11 órakor a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában lesz. Kérjük, hogy részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, testvérem, nagymamánk, dédnagymamánk KLECSKA ERNŐ LIPÓTNÉ sz. Havasi Mária Klára türelemmel viselt, hosszú, fájdalmas betegség után 2020. július 23-án elhunyt. Egy hónap múlva lett volna 78 éves. Végső útjára 2020. augusztus 12-én 12 órakor, Székesfehérváron, a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában kísérjük. Hamvait közös kívánságukra másfél éve elhunyt édesapánk KLECSKA ERNŐ LIPÓT hamvaival együtt adjuk vissza a természetnek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁNNÉ sz. Gartai Mária székesfehérvári lakos 85 éves korában 2020. július 29-én elhunyt. Temetése 2020. augusztus 11-én 12.30-kor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család
Kampány van / 1 órája
Ennyi gyűlölet fröcsög elő a Facebookból
nb I. / 1 órája
Örökrangadóval indul újra a hazai élvonal
mahart / 1 órája
Népszerű a nyaralóhajózási program
Robbanás után / 1 órája
Hetven történelmi épület dőlhet össze sürgős beavatkozás nélkül Bejrútban
jól jön a segítség / 1 órája
Őrizem a szemed, meg az autód – Hasznos applikációval rukkolt elő egy magyar pár
origo.hu, feol.hu
sikkasztás / 1 órája
Azt mondta kórházi liftet csinál, helyette ellopta a pénzt