Sport

2011.02.19. 12:17

Gyulay az autósport szövetség élén, Ferjáncz tiszteletbeli elnök lett

Mogyoród – Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

MTI

A kétszeres olimpiai aranyérmes kajakos egyedüli jelölt volt a posztra, így a Hungaroring mogyoródi épületében megtartott közgyűlésen nyílt voksolással szavaztak neki bizalmat. A sportvezető a lehetséges 124 szavazatból 113-at kapott.
   
Székfoglaló beszédében Gyulay kiemelte: amikor két-három hónapja Ferjáncz Attila felkérte az elnöki posztra, nem gondolta volna, hogy erre sor kerül, s ezt nem álszerénységből mondja. Hangsúlyozta, hogy Európában a labdarúgó szövetségek mellett a nemzeti autósport szövetségeknek van a legnagyobb társadalmi presztízsük.
   
"Lehet azt mondani, hogy egy más sportágból érkező ember ne nagyon piszkáljon bele az autósportba" - jelentette ki. "Én azonban úgy érzem, megvan a szükséges vezetői tapasztalatom, tudom, mit jelent egy gazdasági szervezetet irányítani és egy társadalmi szervezetben konszenzust teremteni. Itt most ez utóbbi a legfontosabb. Az elmúlt hat hónapban ugyanis azt tapasztaltam, hogy minden van ebben a sportágban, csak konszenzus és béke nem. Éppen ezért nagyon meghatódtam, hogy ekkora bizalom van irántam, hogy én ezt a konszenzust és békét meg tudom teremteni, és a magyar autósport elé egy olyan jövőképet tudok mutatni, amely ki tudja emelni a többi sportág közül."
   
Gyulay hozzátette, ígéri, hogy megpróbál választ adni a sportágon belül felmerülő problémákra."Egy év múlva pedig hívjatok tetemre, kiállok, kiállunk ide, s megmondhatjátok, mi az, amit nem sikerült megoldani. Bár az elnökség nem szakmai emberekből áll, igyekeztem úgy összeállítani, hogy eredményesen működjünk. Bízzatok benne, hogy ezek az emberek tényleg tudnak tenni az autósport jövőjéért” – zárta szavait az MNASZ első embere.
   
Ezután Móczár Péter javaslatára a közgyűlés 113 szavazattal Ferjáncz Attila korábbi elnöknek, a sportág élő legendájának az örökös tiszteletbeli elnök titulust adományozta.
   
"Köszönöm ezt a címet, amelyet életműdíjnak tekintek, s ha megkérnek, természetesen ezentúl is segíteni fogom az autósportot" - fogalmazott Ferjáncz.
   
A szövetség általános alelnökének 90 szavazattal Frank Tamást, sportszakmai alelnöknek Szamos Miklóst (100) választották meg. Az új grémium tagja lett még Fazekas Csaba, Jászai Gellért, Kovács Tamás, Nagy Csaba, valamint Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!