Sport

2011.06.10. 02:29

Győztes 10 másodperc: Kordován Brigitta19 évesen lett a világ legjobbja

Székesfehérvár - A megyeszékhely legifjabb világbajnokát mutatjuk be. Kordován Brigitta a shotokan karate vb-n küzdelem kategóriában állhatott a dobogó tetejére a felnőttek között.

Silye Sándor

- Babáztam is! - mondta. - A karate úgy köszöntött be az életembe, hogy anya ismerte Rétlaki Gábor edzőt, elvitt egy edzésre, megtetszett ez a sport és a társaság is, így ott ragadtam közöttük.

- A nőiesség és a karate keménysége, fegyelme hogy fér meg egymás mellett?

- Más, amikor sportolok, és amikor nem. A versenyeken nem ütjük meg egymást egy határ fölött, mert azért büntetés jár, ebből a szempontból tehát e sport nem zárja ki a nőiességet. Edzéseken, versenyeken nem vagyok vadállat, nyugis típusú vagyok.

- Versenyen azért csak előbújik a kisördög...

- Persze. De ott akkora andrenalin van bennem, hogy nem is emlékszem arra, mit tettem. Utólag videón kontrollálom a dolgokat, és bizony néha nagyon elcsodálkozom, hogy jé, ez én voltam?

- Meséljen a versenyről!

- Lignanóban, gyönyörű helyen volt a vb. A selejtezőkön az egyik meccsen kicsit rá kellett játszanom, de a lényeg, hogy végül nyertem.

- A döntőben már áhítozott az aranyéremre, ugye?

- Nagyon szerettem volna győzni, és láttam a többieken, a társakon, ők is akarják, hogy világbajnok legyek, hiszen verhető ellenfelem volt a fináléban. Nagyon izgultam, nem is tudom, mikor voltam ennyire ideges. Pedig ez a tulajdonság soha sem volt a sajátom, általában higgadt vagyok a nehéz helyzetekben is. Akkor meg pláne nem tudtam, fiú vagy leány vagyok, amikor az ellenfelem, a brazil Albuquerque átvette a vezetést 10 másodperccel a meccs vége előtt. Na, akkor összekaptam magam, mert tudtam, nekem kell ez az arany! Akartam a győzelmet magamért, a többiekért, hiszen a világbajnoki aranyat a városomnak, az országomnak is nyerhettem!

- Tíz másodperc semmire sem elég, de egy teljes életet is lehet élni ez alatt...

- Mind a két eset lehetséges, nagyon elindultam, és sikerült fejberúgnom a brazilt két pontért, ez meg elég volt a győzelemhez.

- Mit akar még elérni ebben a sportágban?

- Nem olimpiai sport a mienk, a legfőbb célom, hogy megvédjem a címemet. Még néhányszor... Ha már sikerült eljutnom a csúcsra. Szeretnék továbbtanulni, Budapesten a turizmus tudnivalóit óhajtom felsőfokon elsajátítani. Persze dolgozni is jó lenne, ezért lehet, hogy levelezőn tanulok, de az is elképzelhető, halasztok egy évet, és külföldre megyek dolgozni, pénzt keresni.

Rétlaki Gábor, Brigitta mestere szerint: A felnőttek világbajnokságán 18 évesnél idősebbek indulhatnak, Brigi 19 évesen mindjárt a legmagasabbra jutott. Tehetséges, sokra viheti még, kérdés, hova sodorja az élet? Tanulni akar, volt már Fejér megye jó tanulója, jó sportolója. Ha okosodik, majd taníthat is, hiszen most végzi a karate instruktor tanfolyamot, a kétéves kurzus végén bárhol oktathatja a sportágat. Céltudatos nő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!