Bikapörkölt húsz személyre

2019.03.13. 22:57

Győzelemmel indította a rájátszást a Fehérvár AV19 a Salzburg ellen

Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) rájátszásába három év után visszatérő Fehérvár sikerrel vette a Salzburg elleni párharc első mérkőzését.

Dévai Nándor Csaba

A vendégvédők gyűrűjében is sikerült eredményesen támadni a fehérvári csatároknak

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Nagyszerű előjelekkel vághatott neki a találkozónak az együttessel szerződést hosszabbító Hannu Järvenapää legénysége, hiszen Erdély Csanád szintén további két évre kötelezte el magát a klubhoz, míg az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U18-as csapata a MAC Budapestet kiütve bejutott a sorozat döntőjébe.

Három perc játék után Reisz lőtt szemtelenül éles szögből, de Michalek szépen zárta a szöget, míg a túloldalon Dominique Heinrich lövése okozott veszélyt. Hat és fél perc telt el a találkozóból, amikor egy védelmi megingás után Luttinen csak szabálytalanul tudta megállítani ellenfelét, következhetett az első salzburgi emberelőny. A Bikák a két perc során nem igazán tudták megvalósítani elképzeléseiket, rendkívül szervezetten védekezett a Volán. Ütős estének nézett elébe a vendégalakulat, az első perctől kezdve látszott a fehérvári játékosokon, hogy nem fognak kesztyűs kézzel bánni velük, leginkább Vänttinen volt a felelős a hazaiak fizikai játékáért. A harmad második felében volt, hogy percekig is a salzburgi kapu előtt tudták tartani a játékszert Háriék, de tiszta lövőhelyzetet nem igazán sikerült kialakítani, a kósza lövéseket pedig rendre blokkolni tudták az osztrák védők. Nem jártak ilyen sikerrel négy perccel a játékrész vége előtt, amikor Sofron István korcsolyázott le két védőt, kerülte meg a kaput, majd a hálóőrről lecsorgó korongot Tero Koskiranta bombázta elemi erővel a vendégek ketrecébe, 1-0. A második fehérvári gól helyett újabb salzburgi emberelőny jött, de csakúgy, mint legutóbb, ezúttal is a hazai védők domináltak. Kifejezetten pozitív végkicsengéssel ért véget az első játékrész, a két kiállítás ellenére is többet lőtt kapura a Volán, és a védekezés is rendben volt.

A vendégvédők gyűrűjében is sikerült eredményesen támadni a fehérvári csatároknak
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Meleg volt a pite, röviden így lehetne összefoglalni a második harmadot, ahol egymást érték a veszélyesebbnél veszélyesebb salzburgi lövések. Az első nagy helyzetre mindössze pár másodpercet kellett várni, az öltözőből valósággal kirobbanó Red Bullból előbb Harris, majd Herburger lőtt Carruth kapujára. Egy kapu mögül visszatett korong után körülbelül öt centiméterre közelítette meg egy Carruthon átcsorgó pakk a gólvonalat, de a kanadai hálóőr egy villámgyors mozdulattal megálljt parancsolt a játékszernek. Az első hét perc a védekezésről szólt, ami gyors egymásutánban két tilos felszabadítást is hozott magával, drasztikusan csökkentve a hazaiak energiaszintjét. A Volán régi ismerőse, Thomas Raffle is komoly ijedtséget okozott a publikum sorai közt, lövése végül a kapuvason csattant. Az első két sikertelen emberelőny után a harmadikban olyan sebességgel játszott a Salzburg, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és nem egy alkalommal volt szükség Carruth hatalmas bravúrjaira.

A záró harmad ott folytatódott, ahol a második véget ért, 16 másodperc után ismét emberelőnybe kerültek a vendégek. Az újbóli pazar védekezés után kiegyenlítődött a játék képe, mi több, Sofron passza után Koskiranta elhúzta a kapus mellett a pakkot, de fonákkal kapura emelt korongja elakadt Michalek mamutjában. Szemmel láthatóan nem tudta hozni a második húsz percben mutatott sebességet a Salzburg, míg az eksztázisban szurkoló közönség hatalmas energiákat mozgósított az ismét magára találó hazaik buzdításához. A végső dudaszó pillanatában sem lehetett megnyugodni, a végsőkig harcoltak a vendégek, ám a végül shutoutig jutó Mac Carruth vezetésével, hatalmasat küzdve behúzta az első mérkőzést a Fehérvár AV19! Folytatás március 15-én 19.15-től, Salzburgban.

 

JEGYZŐKÖNYV

Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)

Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 3300 néző. V.: Baluska, Trilar, Hribar, Zgonc

Fehérvár: Carruth – Harty, Szabó D., Erdély, Hári Sárpátki – Caruso, Wishart, Luttinen, Koskiranta 1, Sofron (1) – Stipsicz (1), Tikkanen, Meland, Sarauer, Vänttinen – Láday, Beukeboom, Szabó K., Reisz, Szita. Vezetőedző: Hannu Järvenpää

Salzburg: Michalek – Heinrich, Regner, Hughes, Duncan, Harris – Raymond, O’Neill, Baltram, Schiechl, Herburger – Jakubitzka, Trattnig, Gazley, VandeVelde, Raffl – Schreier, Cijan, Huber, Rauchenwald, Winkler. Vezetőedző: Andreas Brucker

Kapura lövések: 22-32

Kiállítások: 8, ill. 6 perc

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában