Sport

2016.03.04. 19:27

Győzelem nyújthat vigaszt

Székesfehérvár – Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság 23. fordulójában vigasztalódhat a Magyar Kupa negyeddöntőjéből búcsúzó Videoton FC csapata.

Ferencz Balázs

Inkább bíztak a fehérváriak egy, a Ferencváros ellen, majd az elődöntőben is sikerrel megvívott Magyar Kupa párharcban, mint abban, hogy a bajnokságban felérjen a Videoton FC a 2. helyre. A piros- kékek számára a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása lehet a cél a tavasszal, melyet a hétközi MK-búcsú tükrében már csak egy veretes bajnoki meneteléssel lehet elérni. A Vidi jelenleg az ötödik, s szombat este 18 órától nagy lépést tehet a dobogó felé, hiszen egy „hatpontos” meccsen fogadja a tabella negyedik helyén álló Szombathelyi Swietelsky-Haladást.

– Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk a szerdai, FTC elleni kupameccs eredménye miatt. Most az a legfontosabb dolgunk, hogy túllépjünk a kiesés okozta fájdalmon, és száz százalékig a Haladás elleni bajnokira koncentráljunk – jelentette ki Filipe Oliveira , a Videoton FC portugál középpályása.

A Magyar Kupában ugyan túljutott a Videoton a Haladáson, de a bajnokságban visszavágásra készülnek Simon Ádámék (46) Fotó: Molnár Artúr

– Nem vár ránk könnyű mérkőzés, hiszen sokat kivett belőlünk a hétközi kupameccs, míg ellenfelünk frissen, kipihenten érkezik hozzánk. Ráadásul eddig ebben a szezonban mindkét bajnokijukat megnyerték ellenünk, szóval van miért visszavágnunk. Nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. – mondta a szélső a vidi.hu-nak.

A felcsúti Pancho Arénában a 38. Haladás ellen elért sikeréért küzdhet a Vidi. A két csapat eddigi bajnokijai fehérvári fölénnyel teltek, a 37 piros-kék diadallal szemben a szombathelyiek 22 alkalommal nyertek, míg 14 találkozó döntetlennel zárult, a gólarány 125-82 a Videoton javára. Néhány hónappal ezelőtt, 2015. április 12-én szerezte a Vidi története legnagyobb arányú győzelmét a Haladás ellen, a fehérváriak 7-0-s diadalában Fehér öngólja mellett Feczesin és Trebotic két-két találattal, valamint Nikolics és Oliveira vették ki részüket gólszerzőként. Idén azonban a bajnokságban nem termett babér a piros- kék egyletnek.

A Haladás két alkalommal is 1-0-ra győzte le a Vidit, most lehet javítani a mérlegen. Braniszlav Danilovics azonban biztos nem állhatja útját a szombathelyi labdáknak szombaton. Az FTC ellen megsérült kapus combizmában egy közel 10 cm átmérőjű vérömleny keletkezett. Abkarovits Géza megoperálta a hálóőrt, aki a héten még kórházban marad, a rehabilitációt pedig három hét múlva kezdheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!