Sport

2009.10.24. 16:35

Gyerünk Sóstóra! A Videoton FC a Debrecent fogadja

Székesfehérvár - Az ősz mérkőzésére kerül sor vasárnap 17.30-tól a Sóstói Stadionban: a Videoton FC a Debrecent fogadja az NB I-es labdarúgó-bajnokságban. Mindenki Sóstóra!

Matók János

Amikor elkezdődött az idei NB I-es labdarúgó-bajnokság, és aztán ahogy az eredmények alakultak fordulóról fordulóra, egyre inkább az volt az ember érzése: nem mindennapi csemege, az ősz mérkőzése lesz a Videoton FC és a Debrecen összecsapása. Ez így is van rendjén, hiszen a vesztett pontok tekintetében  az elhalasztott mérkőzései miatt  a Debrecen áll jobban, viszont ténylegesen a Videoton áll a tabella élén. A piros-kékek 11 mérkőzésen 7 győzelmet, valamint   2-2 döntetlent és vereséget   mutatnak fel, míg a Loki az eddigi  8 találkozóján hatszor győzött, s az 1 döntetlen mellett szintén egy vereség áll a neve mellett.
Érdekes a két csapat egymás elleni mérlege is, ami azt mutatja, hogy egyaránt hazai környezetben   a jobbak: így az eddigi 26  fehérvári összecsapáson 14 hazai siker, 7 döntetlen és 5 vereség, 45-30-as gólarány  a Vidi mutatója.
- Valóban az ősz mérkőzéséről beszélhetünk, ezzel a megállapítással én is azonosulok, mert minden tényező ezt indokolja - mondta Mezey György, a Videoton FC  vezetőedzője. - Igen érdekes és izgalmas találkozó előtt állunk, mert a BL-vereségek ellenére is a Debrecen nagyon komoly kategóriát jelent. Hiszen mást jelent a Bajnokok Ligája és a hazai sorozat. Nem csak a játék minősége, hanem a felelősség miatt is, ami a debrecenieket   is nyomja, s ezért sem lehetnek felszabadultak.
- Mire kell, mire lehet számítani a Loki játékában?
- Acélos, tudatos, rendszeres, ám kevesebb hibával futballozó csapat, mint korábban. Ezért csak szervezett és tudatos játékkal, valamint kiváló egyéni teljesítményekkel lehet nyerni ellenük. De ez még nem elég: ahogy eddig is, úgy most is mindent megteszünk a siker érdekében, de kell a szurkolók segítsége, mert nélkülük harminc százalékkal kevesebben vagyunk. Le a kalappal azok, főleg az ultrák előtt, akik eddig is biztattak minket, de ezen a találkozón a minőségi szurkolásuk mellett a mennyiség, vagyis a lehető legnagyobb létszámuk is kell, ami őket is felerősíti a lelátón. A játékosokkal együtt nagyon számítunk rájuk.

- Milyen összeállításban fut majd ki a pályára a Vidi?
- A kezdőcsapat majd csak a szombati edzés után derül ki, s arra a végső szót az orvosunk, Kator Miklós mondja majd ki. Ugyanis több játékosunk is lázas, hőemelkedéses beteg, s vannak sérültjeink is. De bárki lép is majd a pályára, az elvárásaim nem változtak: a saját játékunkat kell produkálni, azt, hogy az első perctől kezdve ráerőltessük az akaratunkat a riválisra, s egyértelműen látható legyen, hogy a győzelem a célunk. Remélem, hogy nem vagdalkozó, hanem szórakoztató lesz a meccs, s ezt megérezve a közönség is nagy számban jön majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!