Fiatalok egymás közt – tollaslabda Bodajkon

– A felfestett pályán mindkét játékosnak van egy térfele. Mindkettő dolga az, hogy egy, a háló felett repülő ütésből az ellenfél térfelén essen le a labda. A labdához csak az ütő érhet vagy a háló. A hálóhoz csak a labda érhet, ha máshogy történik, akkor az ellenfélé a pont. Az, hogy hova ütjük a labdát, a mi és ellenfelünk helyzetétől függ: figyelni kell, hogy ne egyenesen a kezébe adjuk, hanem tartsuk meg az irányítást és fárasszuk ki az ellenfelet. Olyan labdákat adjunk neki, amiket minél nehezebben ér el. De attól is függ, hogy milyenek a fényviszonyok; a játék felénél térfélcsere van. Ha megjegyezzük, hogy mi melyik labdát láttuk nehezen, mert például egybeolvadt a labda a teremben lévő lámpa fényével, akkor jó arrafele ütni, hisz az az ellenfelünknek is épp olyan nehezen lesz látható – árulta el az alapokat Takács Kata, majd elmondta, hogyan is épül fel egy edzésük.

– Amikor nem erősítéssel kezdjük az edzést, akkor ütésfajtákat gyakorlunk: magunkhoz veszünk körülbelül 200 labdát, és mindet ugyanazzal a technikával ugyanarra a helyre ütjük. Ez a sok gyakorlás segít abban, hogy meccs közben az ütések már reflexből jöjjenek. Emellett rengeteg felugrást csinálunk, kilépéseket, és gyakoroljuk a pályamozgást is. Ehhez a pálya közepére állunk, és felváltva szökdelünk a pálya sarkaiba, közben figyelünk, hogy melyik ütésfajtáért hogyan lépünk ki, melyik lábunk van elöl, hol tartjuk az ütős kezünket. Az ütő nélküli kezünknek is hatalmas feladata van, mivel azzal tartjuk meg az egyensúlyunkat. Sokszor tanulunk elméletet is, például hogy melyik ütésfajta kényszeríti védekezésre az ellenfelet, ha kapunk egy ütést, akkor abból hova a legérdemesebb ütni a labdát ahhoz, hogy az ellenfél csak nehezen tudja elérni vagy esetleg sehogy – tette hozzá a tizenhét éves lány, aki első osztályos kora óta űzi ezt a sportot.

Tószegi Regina, a Bodajki Tollaslabda Sportegyesület tagja is mesélt sportjáról.

– Kicsiként a legelső gondolatom az volt, hogy fogom én átütni a labdát a háló felett?! Már kilenc éve, hogy ezt a sportot űzöm. Heti négy edzésünk van: három másfél órás hétköznap, a negyedik pedig szombaton, ez az edzés kétórás szokott lenni. Nagyon fontos a jó állóképesség, a legjobb mód pedig ennek a fejlesztésére a futás és a guggolás, valamint a lábmunka. Minden szezon elején alapozunk, ahol reggelente futunk, este pedig lábmunkázunk és ütögetünk – mesélte Tószegi Regina, aki a csapatszellem fontosságára is kitért.

– Rendkívül összetartó csapat vagyunk, ebben a sportban is fontos az alázat, illetve a sportszerűség. Az edzéseink elején mindig köszönünk egymásnak pacsival. Ezután megbeszéljük a napi edzésprogramot, majd megkezdjük a bemelegítést, ez elengedhetetlen a sérülés elkerülése érdekében. Általában több csoportban szoktunk dolgozni. Míg az egyik csoport támadó ejtést gyakorol, a másik csapat keresztben lecsapást. Ezek után meccsezni szoktunk egymással, majd edzés végén nyújtani, hogy megelőzzük az izomgyulladást, húzódást és az izomlázat – tette hozzá Regina.

És hogy egy meccs hogy is néz ki? Erre is választ kaptunk:

– Egy mérkőzés megnyeréséhez két győztes szettre, fordulóra van szükség. Előfordul, hogy ez csak három szettből teljesíthető. Egy szett megnyeréséhez huszonegy pontot szükséges szerezni, de a végén két pont különbségnek kell lennie. Van olyan eset, hogy 21-20 az állás, ilyen helyzetben a játék addig megy, míg nem lesz két pont különbség, de a maximum 30-29 lehet – árulta el Deák Barnabás, aki már hat éve űzi ezt a sportot. – A győzelem a szorgalmas gyakorlás, hozzáállás, alázatosság, önbizalom kérdése, és természetesen a sportszerűség is közrejátszik. Például előfordul, úgy sportszerűtlenkednek, hogy a játékosok nem az előírt labdát hozzák el a versenyre. Az is fontos, hogy ha szerintem kint volt a labda, de az ellenfél szerint bent, akkor újra kell szerválni, mintha az a labdamenet meg se történt volna, így a legigazságosabb – fűzte hozzá Barnabás.