Sport

2008.08.21. 02:29

Felzárkóznának

<strong>Székesfehérvár</strong> - Kedden, a délelőtti tréning után a sajtó képviselőinek is bemutatkozott Varga István, az FC Fehérvár labdarúgócsapatának frissen kinevezett vezetőedzője.

Bobory Balázs

Disztl Lászlónak köszönetét fejezte ki a klub, hiszen tavasszal kifejezetten jól szerepelt az alakulat, és természetesen nem csak az ő felelőssége, hogy az új szezonban nem úgy sikerült a rajt, ahogy azt Fehérváron elképzelték.

Aztán Berzi Sándor hivatalosan is bemutatta az új mestert, Varga Istvánt, aki az elmúlt egy évben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián dolgozott, előtte az MLSZ alkalmazottja volt, utánpótlás-válogatottakat irányított. Összesen 283 alkalommal ült az NB I-ben kispadon, a legnagyobb sikerét 1990-ben érte el, amikor bajnokságot nyert az Újpesttel. Rengeteget tett a magyarországi edzőképzés beindításáért, és úgy tűnik, nagyon elszántan érkezett Székesfehérvárra.

- Hirtelen jött a felkérés, de egyáltalán nem gondolkoztam sokat. Ez egy kihívás az életemben, én pedig szeretem az ilyen szituációkat. A tavasszal is sokszor láttam a csapatot, az új bajnokságban pedig mindkét hazai találkozón itt voltam. A keret sokkal többre hivatott, nagyon szeretném, ha sikerülne elérni a szezon előtt kitűzött célokat, vagyis az 1-4. hely valamelyikét megszerezni.

Az új vezetőedző szakmai stábja is változik Disztl Lászlóéhoz képest, Varga segítője Sándor István lesz, aki eddig az NB III-as alakulatot irányí-totta, kapusedzőként pedig Disztl Péter helyett a továbbiakban Tamás Gyula tevékenykedik, aki eddig a felcsúti hálóőröket készítette fel. Bekő Balázs az egyetlen, aki marad a stábban, a fiatal szakember az NB III-as együttest is irányítja a jövőben.

Varga István szombaton bizonyíthat, a rutinos futballistákkal teletűzdelt, az utóbbi időben gólgazdag mérkőzéseket játszó REAC látja vendégül a fehérváriakat. Egyelőre nem tudni, mi lesz Disztl Lászlóval, a menesztett vezetőedzővel, akek a munkáját megköszönte Berzi Sándor ügyvezető a keddi sajtótájékoztatón. A sportvezető szerint minden edző életében előfordul, hogy néha nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezi. Disztl László továbbra is legendája a fehérvári labdarúgásnak és mindenki bizonyos benne, hogy hamarosan megtalálja a számításait a magyar labdarúgásban, hiszen rendkívűl fiatal, remekül felkészült szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!