Sport

2011.12.13. 03:28

Feltörekvő fiatalok

Székesfehérvár - A megyei rangadón győzelemmel kezdett a Videoton-Puskás Akadémia NB II-es labdarúgócsapata, aztán egy 7 mérkőzéses negatív széria jött, ám azt követően a fiatalok talpra álltak.

nincs nev

Hiszen a bajnokság kezdetén azzal szembesültek, hogy szinte teljes mértékben átalakult a játékoskeretük. A tavaszi magból csak Vaszicsku, Papucsek, Margitics, Soós, Babos, Máté, Szolnoki és Somodi állt rendelkezésre, mert Fejes, Gyurcsó, Rása, Móri, Szeleczky, Papizsanszkij, Kis, Olasz, Ízing és Nyilas az új idényben már másutt folytatta. Ráadásul az NB I-es Vidiből tavaszal még rendszeresen visszajátszó Milanovics, Hidvégi, Szakály, Lencse négyes is elkerült a klubtól. Mindezek tükrében Hartyániéknak egy teljesen új csapatot kellett építeniük, a többi között az akadémia U19-es csapatából felkerülő Macsicza, Farkas N., Farkas V., Jankovics, Varga, Orbán, Elek, Balog és Király, valamint az U18-as Paudits sűrű játékára számítva. Menet közben érkezett még a szerb utánpótlás-válogatott kapus, Pajovics, amíg a Vidi élvonalbeli együtteséből, az ott kerettag Szolnoki és Pajovics mellett, pár alkalommal Apostolopoulos, Nagy, Polonkai és Hector - valamint még az eligazolásuk előtt - Szakály, Hidvégi, Milanovics és Lipták - lépett pályára.

- A negatív széria után sem roppantak össze a srácok, váltani tudtak, sokat fejlődtek. Büszkék vagyunk rájuk - mondta elégedetten Hartyáni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!