Sport

2017.05.31. 18:55

A Videoton FC női csapata jobban is zárhatott volna

SZÉKESFEHÉRVÁR Idősebb Horváth Gábor és Csrepka Tamás vezetésével a Videoton női csapata az NB II-es bajnokságot a 8. helyen fejezte be.

Káldor András

Egy évvel ezelőtt A Videoton FC női csapata az NB II Nyugati csoportjában a 4. helyen végzett hét csapat közül, idén pedig már összevonták a Keletet a Nyugattal, és 12 csapat szállt harcba a feljutásért.

A csapat 22 forduló alatt hét győzelmet szerzett, négy döntetlen mellett tizenegy vereséget szenvedett, 25 pontot gyűjtött. Ez a teljesítmény a 8. helyre volt elég. Idősebb Horváth Gábor már ott bábáskodott a csapat megalakításánál, a Vidi legendájának irányításával tette meg a gárda első szárnypróbálgatásait az országos bajnokságban. Őt kérdeztük az idényről

- Mennyire elégedett?

- Nem vagyok teljesen elégedett, Csrepka Tamás kollégámmal úgy érezzük, hogy a csapatban ennél több volt. Az ősz egyértelműen jobban sikerült, hiszen akkor 15 pontot szereztünk, míg tavasszal csak tízet. Az őszi szereplés alapján merészebb álmokat szőttünk, és a 4-6. helyre kalibráltuk a csapatot. A tavaszi szezon sokkal hullámzóbb volt, és csak háromszor tudtunk nyerni. Sok egygólos vereségünk volt, sajnos sokkal több egyéni hibával párosult a játékunk, valamint a játékosaink kettős terhelése sem volt ideális. 17-18 éves lányokról van szó, akik remekül helytálltak az U18-as bajnokságban, de úgy látszik, a terhelés jobban megviselte őket.

Nem kímélték egymás a játékosok a Vidi-Sopron meccsen FOTÓ: MA

- Ez lehetett a fő oka a hullámzó játéknak?

- Egyértelműen, mivel a játékunkban voltak pozitívumok, a csapat taktikailag érettebb lett, ám a kapu előtti szituációinkat nem tudtuk kihasználni. Hiányzott egy olyan egyéniség, aki jobban magával tudta volna ragadni a csapatot. Ezek mellé jöttek az egyéni bakik. Ettől függetlenül nagyon érdekesnek és értékesnek tartom ezt a szezont, mert a gárdában benne van az előrelépés lehetősége.

- Mennyiben volt más az összevont női NB II ?

- Tudomásul kellett vennünk, hogy ez egy erősebb bajnokság, sokkal több jó csapat részvételével. Míg tavaly három-négy, idén már hét-nyolc jó képességű együttes indult.

- Mennyire volt erős, illetve gyengébb a játékosállomány a többi riválishoz képest?

- Annyiban éreztük hátrányban magunkat, hogy a riválisainknál több rutinos játékos kapott helyet. Mentségünkre szolgáljon, hogy nálunk nagyon fiatal az állomány, talán húsz év körül van az átlagéletkor. Az U18-as csapatunk bajnok lett, ez a jövő szempontjából biztató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!