Sport

2016.03.02. 19:11

Felcsúton ért véget az út

Felcsút – A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján egy gólos előnyből indulhatott a Videoton FC a Ferencváros ellen.

Szupkai Gábor

A tavaszi nyitányon idegenben szerzett egy gólos előnyt a Videoton a Groupama Arénában. Ennek minimum a megőrzésére törekedtek a fehérváriak ideiglenes felcsúti otthonukban.

Jobban kezdett a vendégcsapat, már az első percekben helyzeteket alakítottak ki, Stanislav Sesták azonban mindkét alkalommal rosszul használta a fejét. Továbbra is a vendégek javították a labdabirtoklási statisztikát, de kivétel nélkül a játékvezető asszisztense zárta le a támadásaikat zászlója emelésével. A huszadik percre már a harmadik sárga lapot osztotta ki Kassai Viktor, nem sokat hezitáltak a játékosok, rögtön a keményebb énjüket vették elő. A harmadik alkalommal az ezért járó szabadrúgást Pölöskei adta be balról, az ötösről felugró Stopira pedig tökéletesen a jobb felsőbe fejelt.

Fotó: Koppán Viktor

Dibusz Dénesnek esélye sem volt: 1-0. Ugyan nem sokat járt a Ferencváros térfelén, és először nézhette meg közelebbről a Videoton a vendégek kapusát, mégis vezettek a fehérváriak. A durvaság továbbra is jellemezte a mérkőzést, de Kassai a figyelmeztető kártya helyet már csak a mutatóujját vette elő, így Gera Zoltán és Pintér Ádám is megúszta a kártyás dorgálást. A hazaiak részéről Feczesin Róbert és Filipe Oliveira is elügyetlenkedett egy helyzetet, a túloldalon továbbra is Sesták járt ebben az élen, hiába futotta le Juhász Rolandot, végül csak megtorpant és hagyta magát utolérni. A legnagyobb helyzetet is a zöldek szlovák légiósa szórakozta el, aki egyedül vitte a labdát Branislav Danilovicra, de a balra elvetődő kapusba lőtt 14 méterről, Ramírez a kipattanót meg kirúgta az M1-esre. Thomas Doll ezt már leszázalékolásra alkalmas állapotban, toporzékolva díjazta, jól jött a szünet.

A második félidőre jött a Ferencváros „csodafegyvere” Böde Dániel, aki Nagy Ádám helyére érkezett a gyepre. Nem is kellett neki sok, az 53. percben Roland Lamah beadását vette le az ötösön, ezzel rögtön megforgatta Juhászt, és jobbal a jobb alsóba lőtte a labdát. 1-1. Néhány perc múlva kényszerű csere következett a hazai kapuban, Danilovic combja húzódott meg egy kirúgásnál, így Kovácsik Ádám folytatta helyette. Mindkét vezetőedző cserélt, a tragikusan játszó Sesták és Pölöskei hagyta el a pályát, Radó András és Asmir Suljic húzott helyettük mezt. A nyolcvanadik percben Varga jobb oldali beadásába Stopira teljesen fölöslegesen belekapott a bal kezével, tizenegyes. Lamah ballal a bal oldali kapufára lőtt, ami Kovácsik hátára pattant, onnan meg a bal sarokba. 1-2. Haraszti Zsolt áll be Pátkai Máté helyére aki a negyedik játékvezetőnek kifejtette véleményét a bíráskodásról, piros lap a jutalma. Egy perc múlva Florian Trinks és Suljic verekedett össze,  számukra is korai véget ér az este.

A Videotonnak pedig a kupamenetelés, mert az eredmény már sajnos nem változott, továbbjutott a Fradi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!