Eredményes évet zártak

2017.12.28. 12:00

Örvendetes, hogy megyénk labdarúgása változatlanul az ország élmezőnyébe tartozik

Az MLSZ Fejér megyei igazgatója, Schneider Béla akárcsak tavaly, idén is elégedett az elvégzett munkával.

Káldor András

Schneider Béla az MLSZ Fejér Megyei Igazgatója elégedett a mögöttünk hagyott évvel

Fotó: Molnár Artúr

- Hogy értékeli a mögöttünk hagyott évet?

Elég mozgalmas évet zárunk. Már januárban gőzerővel elkezdtük a munkát a műfüves bajnokság, valamint a különböző utánpótlás, női bajnokságok szervezésével. Lényegében egészen december közepéig, a megyei válogatottak tornájáig meg sem álltunk, és végig mozgattuk a csapatainkat valamilyen szinten. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a mozgalmassága mellett rendkívül sikeresnek is tekintem az évet.

- Történt előrelépés játékban a különböző osztályokban?

Változó volt, hiszen mindig az a kérdés, hogy hány csapat tudja felvenni a versenyt az élen állókkal. Meghatározó volt, hogy tavasszal az Iváncsa együttese sokkal jobban egyeduralkodó volt, mint most, ősszel. Többen felvették velük a harcot, az élboly ezáltal „vastagabb” lett. Az alacsonyabb osztályokban is hasonló a helyzet, azok a csapatok, amelyek korábban komolyan vették az utánpótlásnevelést, és beépítették a saját nevelésű fiatalokat, ott látszik, hogy erősödik a tabella eleje.

- Egyre több településen tendencia, hogy minél több helyi fiatalnak adjanak helyet, és fogyni látszik a „zsoldosok” száma. Egyetért ezzel?

A magunk módján ebben a szezonban megpróbáltunk a versenyrendszeren módosítani. A korábbi gyakorlathoz képest elválasztottuk az utánpótlás-mérkőzéseket a felnőtt meccsektől, éppen azért, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük beépülni a felnőtt csapatokba. Már nagyon régi szabály, hogy egy napon csak egy mérkőzést játszhat valaki, és amikor előmeccse volt az ifjúsági csapatnak, akkor nem volt alkalmuk az ifistáknak a felnőttben pályára lépni, mert egy meccs már mögöttük volt. Most azonban egy nappal korábban lejátsszák az ifjúsági mérkőzéseket, így másnap oda tudnak férni a felnőtt csapat közelébe, így jobban van sanszuk arra, hogy megmutassák magukat a felnőttek között.

- Milyennek ítélte meg a megye I. osztály teljesítményét, illetve színvonalát?

Azt korábban is tudtuk, hogy a Fejér megyei bajnokság a megyék között erős bajnokságnak számít, ezt bizonyítja az, hogy tavaly is a legjobb négy között voltunk a megyei válogatottak tornáján, és idén a második helyen végeztünk. Több jobban teljesítő csapatunk van, így sokkal jobb meccseket láthattak a szurkolók.

- A 16 csapatos létszámot megfelelőnek tartja a megyei első osztályban?

Igen, ez jól bevált, ennél több nem kell, de kevesebb sem. Itt megvan a kellő mérkőzésszám és motiváció a csapatok számára. Nem utolsósorban földrajzilag is lefedjük a megyét.

- Összesen jelenleg hány igazolással rendelkező játékos rúgja a labdát a különböző osztályokban, beleértve a kispályás bajnokságokat is?

11200 a mostani létszám, ezzel az országos rangsorban a negyedikek vagyunk. Budapest és Pest megye 17-18000, őket követi Győr, mi Szabolccsal és Borsoddal állunk közel azonos szinten. Ez szép eredmény ahhoz képest, hogy 2010-ben a hatezret éppen meghaladta a játékengedélyek száma.

- Hogy van megelégedve a játékvezetéssel? Szinte nem múlik el megye egyes forduló úgy, hogy a vezetőedzők közül legalább kettő ne nehezményezze működésüket.

Olyanról még nem hallottam, hogy „jó játékvezetés”! Nagyon nagy problémát jelent – nemcsak Fejér megyében – hogy kevés a játékvezető. Legutóbb, novemberben Puhl Sándor alelnök úrral ültünk le, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy kellő számú játékvezető legyen. Ahhoz, hogy minőségi játékvezetés legyen, elengedhetetlen a megfelelő létszám. Több mint 110 játékvezetőnk van most, egy hétvégén pedig 130-140 mérkőzést rendezünk, ami egyáltalán nem mondható kevésnek. Úgy vélem, hogy ehhez képest a mi játékvezetőink, összehasonlítva a többi megyével, nem teljesítenek rosszul.

- Mi az, amin feltétlenül javítani kellene a jövőben?

A női bajnokságunkat sajnos szüneteltetni kellett, mert összesen három női csapatunk maradt. Az Alba Ligában elkezdtük a női bajnokság szervezését, alulról építkezünk ismét, és van már ott öt csapat, nem adjuk fel! A férfiaknál összesen 85 csapatunk van, ami jónak mondható. Van egy tervünk, hogy azokon a kistelepüléseken, ahol nincs futball, azokat be szeretnénk vonni tavasszal a rendszerbe. A megyei közgyűlés elnökével, Molnár Krisztiánnal egyeztettem, és segít abban, hogy az adott települések polgármestereivel megtárgyalja ezt a programot, Mohától kezdve Gánton keresztül Nadapig, ahol nincs élő futball, ott kispályás, 5+1-es tornarendszerben, négy-öt csapattal próbáljuk újraéleszteni a futballt. Amúgy most 29 településen nem rendeznek mérkőzéseket, nincsenek csapatok.

- Mit üzen az új esztendőre a megye labdarúgóinak, csapatainak?

Továbbra is olyan fair-play szellemben játsszanak, ahogy ezt ősszel tették, ha ezt folytatják annak nagyon fogunk örülni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában