Sport

2015.04.08. 13:15

Fehérvár Enthroners: Gondok a nyitányon

Megkezdte szereplését a Divízió 2-es bajnokságban a Fehérvár Enthroners amerikai futballcsapata.

Bobory Balázs

A fehérváriak kemény felkészülés, és három győztes edzőmérkőzést követően Sárszentmihályon fogadták a Szekszárd Bad Bonest.

A hazaiak adminisztrációs okok miatt nem tudtak teljes kerettel a pályára lépni, ráadásul a mentő sem érkezett meg időben a helyszínre, és csúszással kezdődött a csata.

Az első negyedet a vendégek uralták, néhány vitatott játékvezetői döntés után egy touchdownnal vezetést is szereztek. Az ítéletek többnyire a fehérváriakat sújtották túlzott keménységért, mégis őket kellett többet ápolni...

A második negyedben már jóé dolgozott az Enthroners támadóegysége és kétszer is eljutott az ellenfél célterületére. A jó színvonalú mérkőzésen a Szekszárd még szépített, a félidőben 15-13 volt az eredmény a hazaiak javára.

A folytatás ismét hazai pontokat hozott, 21-13-ra elléptek a fehérváriak, ám hiába küzdött hősiesen az Enthroners, néhány hiba elég volt, és a Szekszárd felzárkózott. A vendégek 21 másodperccel a zárás előtt átvették a vezetést. A fehérváriaknak még egy passzjátékra volt lehetőségük, ez nem volt sikeres, így a Tolna megyeiek 28-21-re megnyerték a mindvégig izgalmas mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!