Sport

2010.05.03. 02:29

Exrákóczis gólok

Kaposvár - Izzadságos, nehéz mérkőzésen győzött a Videton FC labdarúgócsapata az NB I 25. fordulójában a szervezett Kaposvár otthonában. A fehérváriak ezzel továbbra is elsők.

Bobory Balázs

A vendégeknél három olyan játékos lépett pályára a kezdőcsapatban, akik korábban büszkén viselték a kaposvári dresszt, és sokat tettek a somogyi együttes sikeréért. André Alves, Nemanja Nikolics és Szakály Dénes is szép éveket töltött zöld-fehérben.

Sokat nem ér a statisztika és a múlt, az azonban mindenképpen érdekességnek számított, hogy a Vidi éppen 30 éve nyert utoljára Kaposváron, ráadásul a Rákóczi ebben a szezonban hazai pályán mindössze egyszer kapott ki, Prukner László egységes, jó csapattal rendelkezik.

Szép időben, rendezett stadionban, nagy-nagy Vidi-tábor előtt kezdődött a csata, sokan kísérték el kedvenceiket Székesfehérvárról, és a szüntelen buzdítás minden bizonnyal segített esetenként Farkas Balázsékon egy-egy nehezebb pillanatban.

Az első tíz perc alapján úgy tűnt, hogy a Videoton fikarcnyi esélyt sem hagy a Kaposvárnak ezen a napon, három perc alatt Nagy Dániel és Nikolics is helyzetbe került, ezeket még megúszta a hazai gárda. A 4. percben viszont már Andics beadása után Nikolics volt eredményes, a lendületes kezdés bevált, előnybe került a bajnokesélyes, 0-1. A somogyiak keresték a helyüket a pályán, igazgattták a szerkezetüket a fehérváriakéhoz, több mint tíz perc kellett, hogy felvegyék a ritmust. A 16. percben egy buta egyéni hiba a Vidi részéről hazai egyenlítést eredményezett, Sztanics ment el a bal oldalon, az alapvonal felé vezette a labdát, amikor Andics a tizenhatoson belül hátulról fellökte, és még a lába is az ellenfelébe akadt, a büntetőt pedig a rutinos Zahorecz a léc alá bombázta, 1-1. Ezután eljött az a pillanat, amikor a minősdégbeli különbség eltűnt a két együttes között, és látszott, hogy a Videoton csak úgy tud nyerni Kaposváron, ha vért izzadva gürizik minden pillanatban, csakúgy, mint a házigazdák. Nem is volt baj a fehérváriak mentalitásával, nagy harcot láthatott a közönség, kevés helyzettel, az első félidőben leginkább még Alves emelése kecsegtetett góllal, de a labda a kapu mellé szállt. A Kaposvár a jobbszélen erőltette támadásait, de Sebők kapuja előtt sem alakult ki igazi ziccer.

A szünetben Mezey György lépett, és Szakály helyett Polonkai lépett pályára. Talán ő is gyorsan elmormolt egy imát a 47. percben, amikor Godslove lövése centikkel suhant el a kapufa mellett, maradt a döntetlen állás. Az 59. percben a mindig veszélyes Nikolics volt jókor, jó helyen, a csatár egy felpattanó labdát szeretett volna levenni a kaputól 13 méterre, Zahorecz kissé meglökte, a támadó elesett, Berger pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt a másik volt kaposvári játékos, Alves váltotta gólra, amelyet csendesen ünnepelt a tomboló Vidi-tábor előtt, 1-2. Váltania kellett a Kaposvárnak, és többet kockáztatnia, a kinyiló hazai védelem mellett pedig a vendégeknek is nagyobb tere adódott a kontrázásra. Leginkább a kaposvári pontrúgások jelenthettek némi veszélyt, az egygólos előny sosem megnyugtató, a Vidi hátsó alakzata viszont magabiztosan állt a lábán. Horváth és Lipták ismét magas színvonalon dolgozott, a hátsó stabilitás pedig lehetőséget adott a kontratámadásokra, amelyből viszont csak a 91. percben sikerült eredményesnek lenni, Farkas II Balázs Alvest ugratta ki, aki a jobb sarokba lőtt, 1-3. Ezzel eldőlt a mérkőzés, lényegében a korábbi kaposvári, most már fehérvári kedvencek végezték ki volt csapatukat.

Nehéz, szenvedélyes, feszült találkozót nyert meg a Vidi végül jogosan. A labdarúgók bebizonyították, hogy bírják a pszichés nyomást, üldözöttként mindig figyelni kell hátra, a Debrecen eredményére is. Remélhetőleg fizikálisan sem lesz problémája a piros-kékeknek, hiszen kedden 18 órakor már az MTK látogat a Sóstói Stadionba, az az összecsapás is élet-halál harc lesz a bajnoki cím szempontjából. Pénteken pedig jöhet az igazi kihívás, a szezon legnagyobb meccse, a Debrecen elleni rangadó, mégpedig a Hajdúságban.

Kaposvár-Videoton FC 1-3 (1-1)

Kaposvár, 3000 néző. Vezette: Berger (Forgács, Kis Z.).

Kaposvár: Milinte 6 - Grúz 6, Zahorecz 6, Petrók 5 - Balázs 6, Pest 5, Maróti 6, Sztanics 6, Junior 5 - Godslove 6, Oláh 5. Vezetőedző: Prukner László.

Videoton: Sebők 6 - Andics 6, Lipták 6, Horváth G. 6, Elek 5 - Sándor 6, Farkas I B. 6, Szakály D. 5 - Nagy D. 6, Nikolics 7, Alves 6. Vezetőedző: Mezey György.

Csere: Pest helyett Gujics (69. perc), Maróti helyett Culum (83.), illetve Szakály helyett Polonkai (a szünetben), Nikolics helyett Farkas II B. (61.), Nagy D. helyett Milanovic (90.).

Sárga lap: Grúz (9. perc), Horváth G. (17.), Zahorecz (22.), Nagy D. (43.), Oláh (60.), Polonkai (85.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!