Sport

2009.12.03. 03:29

Év végén a VOK-ban

Székesfehérvár - A Videoton Oktatási Központban december végén rendezik a X. Dunatakarék futballtornát.

Matók János

Amikor arról beszélünk, hogy év vége a sportban, az egyértelműen azt jelenti: háromnapos fieszta a fehérvári Videoton Oktatási Központban. Így lesz ez az idén is, hiszen december utolsó napjaiban, 28-29-30-án kerül megrendezésre a X. Dunatakarék-Videoton Baráti Kör Futballfesztivál, vagyis - Kovács Ferenc mesteredző, a Videoton FC tiszteletbeli elnökének a fővédnöksége mellett - az a hagyományos torna, amikor a 24 csapat versenye mellett különböző gálák szórakoztatják majd a nagyérdeműt. Az érdeklődő csapatok - már aki még nem jelentkezett - december 7-éig, illetve a 24-es létszám eléréséig adhatják le a nevezését az alábbi címen: Videoton Baráti Kör Egyesület, Kasza Zoltán, 8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10. A torna szabályai nem változtak, ezúttal is 51 fős csapatok (és a 6 cserejátékos) vetélkednek majd egymással a csoportokban a továbbjutásért, majd egyenes kiesési rendszerben a helyezésekért. A csapatokban minden bizonnyal az idén is nagyon sok NB I-es és NB II-es játékos is szerepel majd. A program kiemelkedő része lesz az a gálamérkőzés, amikor is a 25 évvel ezelőtti UEFA-kupában vitézkedő Videoton és a Partizan Belgrád csapatai ismét egymással játszanak. Igaz, kispályán, de kuriózum lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!