Sport

2014.12.22. 20:45

Éremre esélyes kűrök - A Jégmadár műkorcsolyázói karácsonyi gálát adtak

A Jégmadár Műkorcsolya Egyesület sportolói a fehérvári jégen látványos karácsonyi gálán adtak tanúbizonyságot tudásukról.

Ferencz Balázs

Mintegy két és fél évvel ezelőtt szerveződött újjá a korábban szebb napokat látott műkorcsolya-élet Székesfehérváron. A lelkes, és a sportág jövőjéért aggódó szülők, valamint az elsősorban a szinkronkorcsolya világából érkező szakemberek összefogása eredménye, hogy a Jégmadár Műkorcsolya Egyesület immár 18 jégkarcoló növendéket tudhat soraiban.

A heti három jeges edzéssel készülő ifjú hölgyek a karácsonyi gálán éles helyzetben csiszolhatták programjukat, mellyel az idei versenyszezonban még hét megmérettetésen korcsolyáznak jégre.

– A legkisebbek is megmutatják, mit tudnak, ők még csak 5 évesek. – mondta a jégre pillantva a műkorisok edzője, Sárközi Bettina. – Szezonkezdők is vannak a csapatban, nekik is van már programjuk. Nyolc versenyző a versenyprogramját mutatja be a karácsonyi versenyen, egy kislány most debütál közönség előtt, ő januárban szerepel majd élete első versenyén. A legkisebbek karácsonyi számmal készültek.

Az ugrások mellett a tánc is fontos eleme egy jól kivitelezett műkorcsolya-programnak (Fotó: Koppán Viktor)

A Jégmadár szárnybontogatói gyorsan fejlődnek, azonban a munkát nehezíti, hogy keveset vannak jégen.

– A jégidő hiányának pótlása a legnagyobb feladat, mert ez nagyban befolyásolja a jégbiztonságot. Valamint a minél pontosabb, és minőségibb munkavégzésre bírni a gyerekeket. – mesél a Kulcsár Zsófia iránymutatása szerint dolgozó edzőnő. – Fogékonyak, és évről évre látszik a fejlődés a gyerekeken, egyre pontosabban dolgoznak, egyre jobban figyelnek. El sem tudják képzelni az emberek, hogy mennyit dolgoznak a lányok. A programok személyre szabottak. Fontos, hogy az egyéniséghez illő programot állítsunk össze, mert csak akkor tudja előadni úgy, hogy az élvezhető is legyen. Egy hónap alatt betanulják a kézmozdulatokkal és az ugrásokkal együtt a programot. A műkoriban nagyon szigorú szabályok vannak, minden korosztályban szabott, hogy mit csinálhatnak, nem szabad efölé menni. A kilencévesek négyet ugorhatnak a kétperces program alatt. A 13 éves versenyzőnek már hatot kell ugrania, és ott már kombinációt is teljesíteni kell. Afelé tart a sportág, hogy ne csupán az ugrásokra épüljön a program. Idén már tánctanár foglalkozik a gyerekek koreográfiájával.

Nem csak a jégen és a táncteremben tréningeznek az öt és 13 év közötti korisok, nagy hangsúlyt kapnak a jóga-edzések is, melyeket Benkné Cselényi Szandra, a hokis Benk András felesége tart. Az Egyesület célja, hogy az idei Országos bajnokságokon végre dobogóra állhassanak a fehérvári versenyzők. Az OB mellett Vidékbajnokság, két nemzetközi verseny (Miskolc, Szeged) szerepel a programban, majd áprilisban szeretnék feléleszteni a régi fehérvári versenyhagyományt, hazai rendezésű megmérettetésen szeretnék vendégül látni a műkorcsolya honi utánpótlását.

A Jégmadár Műkorcsolya Egyesület nyolc sportolója versenyzik idén, Varga Janka, Fliszár Hanna, és Sinkó Emese a 10 évesek Basic Novice korosztályában indulnak. Az egyesület legidősebb versenyzője, Zákány Kata 13 éves, Rekreáció ezüst B kategóriában legutóbb 4. lett. Szabó Jázmin a 9 évesek Cups kategóriájában korcsolyázik, Németh Petra a 8 évesek Cups kategóriában futja kűrjeit. Vendég Virág a 9 évesek Rekreáció Bronz kategóriájában élete első versenyén az előkelő harmadik helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!