ARAK

2019.11.06. 21:48

Endrész junior vb-re hajt

Ugyan fél évet ki kellett hagynia az ARAK dunaújvárosi távolugrójának, Endrész Klaudiának, de az idény végén mér egyéni csúcsokkal jelezte: minden rendben van.

Ferencz Balázs

Endrész Klaudia idén már 636 centire is ugrott Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A november már egyértelműen az alapozás időszaka az atlétáknál. Nem tehet tehát mást Endrész Klaudia sem, mint tréningezik, gőzerővel készül a jövő évi megmérettetésekre.

Az ARAK Up. Akadémia távolugrója 2018-ban az év ifjúsági atlétája volt, az ifi Eb-n ötödik, a junior vb-n hetedik lett, az ifjúsági olimpián pedig ezüstérmet szerzett. Aztán 2019-ben egy sérülés visszavetette a 18 esztendős, Dunaújvárosban élő, de hetente többször is Székesfehérváron edző atlétanőt.

Közel fél évet kellett kihagynia, fájt a bokája, s ennek okán a bölcsességfogának növekedésében látták. A svédországi U20-as Európa-bajnokságon a tizedik lett, elmaradt saját maga várakozásaitól is.

– Mentálisan is mutatkoztak hiányosságaim, nem tudtam kikapcsolni, sok minden zavart. A deszkától is elmaradtam – fogalmazott Endrész Klaudia az utanpoltassport.hu-nak.

Endrész Klaudia idén már 636 centire is ugrott
Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Azonban nem adta fel, s az idény végére újra formába lendült. Két versenyen is egyéni csúcsot ugrott, szeptemberben, a fehérvári csapatbajnoki döntőn 636 centiméterre repült Házi Éva tanítványa.

– Ezt vártuk. Ez visszaadta a hitem és azt kell mondjam, boldog vagyok. Ezerrel készülök a jövő évi junior-világbajnokságra – mosolygott Endrész.

A junior vb-re 615 cm a szint, ennek teljesítése nem jelenthet akadályt. A fiatal távolugró jövőre érmet szerezne a kontinensviadalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában