Sport

2011.03.21. 03:28

Éllovas az Alba

Zalaegerszeg - Az Albacomp a tavalyi bajnok, a gazdasági kényszer miatt az elmúlt hetekben megkurtított ZTE otthonában lépett parkettre. Az Alba simán nyert, így nyitva az út az alapszakasz-győzelemhez.

Silye Sándor

- Együttesünk állományát tekintve meggyengültünk, pszichésen viszont megerősödtünk. Magyarjainkban, fiataljainkban jó adag dac, bizonyítási vágy munkál. Ami a mai meccset illeti, tegnap még 10 százalék esélyünk volt a sikerre, ám Gáspár mára lázas beteg lett, és kiesett a csapatból, az is tova tűnt - mondta a szakvezető.

Bodrogi Csabával, az Albacomp hajdani bajnokával, a ZTE szakosztályvezetőjével a sportszerűségükről ejtettünk néhány szót, hiszen amikor kiderült a baj, megadták a lehetőséget a játékosoknak a távozásra. Hárman - Williams, Wilson, Vojvoda - éltek is a nyitott kapu lehetőségével.

- Vezetőink döntése volt, hogy menjen, aki akar, így jelentős összeget takarítottak meg. De ha engem kérdeznek, én is hasonlóképpen döntöttem volna - jelenette ki.

A mérkőzés? Az meglehetősen sima volt, az Albacomp az első perctől kezdve vezetett. Az első szakaszban lehetett látni némi könnyelműséget, ekkor volt a legszorosabb az állás, egy pontra zárkózott a házigazda. De Braniszlav Dzunics időt kért, rendet rakott, és ettől kezdve nem volt kérdéses, ki nyer. Azt mindenképpen a csapat dicséretére jegyezzük meg, hiába volt jelentős a tudásbeli különbség, Simonék egy-egy labdáért néha úgy küzdöttek, mintha szuperrangadót játszanának. Így aztán a játék valamennyi mutatójában felülmúlták ellenfelüket. És ez így helyes! Mert így érhetnek célba. Aminek esélye alaposan megnőtt, hiszen a Szolnok Szombathelyen (Kálmán László 600. bajnoki mérkőzésén) 82-81-re kikapott (bár az Olaj óvott, mert szerintük időn túl esett Pankár győztes dobása). Sőt, a Körmend is 75-71-es vereséget szenvedett Kecskeméten. Az Alba szerdán Körmenden játszik... Ha nyernek, akkor gyakorlatilag alapszakaszelsők, hiszen egy egységgel a Tisza-partiak előtt állnak, és a szerdai nap utáni maradék két forfulóban a Debrecen és a Salgótarján, a két, tabellazáró legénység ellen már nem érheti őket meglepetés. Szerdán nyerni kell! Ha a három légiós hozza egerszegi győztes formáját, ha a magyarok is odateszik magukat - ádáz küzdelemben, de hozhatják a meccset.

Zalaegerszeg-Albacomp 59-89 (10-19, 14-27, 16-15, 19-28)

Zalaegerszeg, 1400 néző, vezette: Pálla, Bognár, Tóth.

Zalaegerszeg: VERTETICS 23/9, Baki 1, Kámán 13, Tóth G. 7/3, Tóth Á. 1, csere: Bödör, Délity 10/6, Kinter 4, Kerkai, Mészáros, vezetőedző: Völgyi Péter.

Albacomp: Simon, HANGA 19/9, CROCKER 18/6, HOLLIS 14, JONES 21, csere: Keller 8, Kertész, Antal Sz., BÓDI 9/3, Hendlein, Madár, Somogyfoki, vezetőedző: Braniszlav Dzunics, edző: Matus Gábor.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-7, 9. perc: 10-17, 13. perc: 12-27, 18. perc: 18-40, 22. perc: 24-48, 26. perc: 34-52, 33. perc: 43-69, 38. perc: 55-87.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!