Balogh László találatával rabolt pontot az Iváncsa

2018.10.29. 19:13

Eldöntetlen megyei derbi

Fordulatos mérkőzésen 1-1-re végeztek a felek a szomszédvárak rangadóján az NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjában.

Nagy Péter

A Dunaújváros (piros) az első, az Iváncsa a második félidőben állt közelebb a győzelemhez

Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Dunaújváros PASE–Iváncsa KSE 1-1 (1-0)

Dunaújváros, Vezette: Szommer (Szalai B., Tinnyei)

DPASE: Pokorni – Kis B., Farkas V., Kiss P. (Tapiska, 60.), Zvara – Puskás, Mundi, Dorogi, Tóth T., – Szepessy R. (Varga R. a 80.), Sándor T.

Vezetőedző: Lőrincz Emil.

Iváncsa: Dániel – Madarász, Aradi, Kertai, Fekecs – Pribék, Szántó (Bartha, 78.), Bognár B. (Berényi, 58.) – Cseszneki, Huszty (Varga B., 46.), Balogh L. Vezetőedző: Domján Attila.

Az idény előtt lesajnált, de a szezont bravúrosan kezdő, ugyanakkor az utolsó három fordulóban mindössze egy pontot bezsebelő dunaújvárosiak a tavalyi kiírás bronzérmesét, egyben legnagyobb riválisukat, az Iváncsát fogadták vasárnap késő délután. Az elmúlt esztendő meglepetéscsapata, az egykoron húszmeccses veretlenségi sorozattal rendelkező Domján-legények már korántsem „ficánkolnak” olyannyira, mint azt tették a 2017–2018-as pontvadászatban. Igaz, a tabellán elfoglalt nyolcadik helyezésük a klub infrastruktúráját tekintve sokkal inkább a realitás felé közelít. Az újvárosiak többször is rivaldafénybe kerültek az idén: először – még a nyáron – az akkori vezetőedző, Dobos Barna fia, Áron igazolt a holland élvonalbeli Fortuna Sittard együtteséhez, majd maga a DPASE szakvezetője váltott klubot menet közben, amikor nem tudott ellenállni a feljutásról álmodozó másod­osztályú Zalaegerszeg hívószavának. Mindenesetre a pozícióktól függetlenül ez az az összecsapás, amely a dunaújvárosi régióban élő focibarátokat leginkább lázba hozza.

A Dunaújváros (piros) az első, az Iváncsa a második félidőben állt közelebb a győzelemhez
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nem vesztegették sokat az időt a felek, ez mondjuk inkább a szögletek, mintsem a helyzetek számában mutatkozott meg a derbi elején. Az első osztályú múlttal rendelkező Vasas-nevelés, Mundi Roland közel járt a vezetés megszerzéséhez, de a hazaiak középpályása közelről a kapufát találta telibe. A vendégek uralták a játékot, de a házigazdák kerültek előnybe a 24. percben, amikor Zvara szögletét még Dániel ki tudta ütni, de Tóth Tibor a kapu szájából már nem hibázott, 1-0. A találat felvillanyozta Lőrincz Emil tanítványait, akik gyorsan magukhoz is ragadták a kezdeményezést. Mundi egy műeséssel próbálkozott az iváncsai tizenhatoson belül, amiért sárga lappal jutalmazta a játékvezető.

Az esőtől feláztatott pályán az 56. percig semmi érdemleges nem történt, ekkor Cseszneki tesztelte Pokornit szabadrúgásból. A tavalyi bajnokság gólkirálya, Balogh László ega­lizálhatott volna a 70. minutumban, de a vendéglátók portása lábbal hárított. Érett az egyenlítés, amire a 81. percig kellett várni, amikor Balogh L. remek ütemben érkezett egy beadásra, és a hosszúba csúsztatott, 1-1. Rákapcsolt az Iváncsa, de már nem sok volt hátra, Varga B. közeli lövésénél többen gólt kiáltottak, de a lapos löket elakadt a dunaújvárosi hálóőrben. Maradt a döntetlen, amivel igazából egyik fél sem lehet elégedett.

A Nyugat csoportban szereplő Puskás Akadémia FC II a Csepel otthonában vendégeskedett. Visinka Ede az Ásványi, Major, Mim (Sipos), Radics, Szabó M. (Papp L.), Kovács T., Keszi, Körmendi (Radó D.), Vörös, Kocsis, Skri­bek összetételű csapatnak szavazott bizalmat. Az első negyedórában háromszor rezdültek a hálók, igaz, ennek a kétgólos hátrányt összeszedő felcsútiak kevésbé örültek. Keszi Erik gólja után Szabó Zsombor ugyan még egyenlített, de Schmid a Csepel javára döntötte el a pontok sorsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában