a tavalyi idényben megszenvedtek a Kisvárdával

2018.09.07. 20:12

Egykori játékosait köszönti a fehérvári kéziklub

Szombaton 18 órakor a Kisvárdát fogadja az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata az NB I második fordulójában.

Horog László

Claudine Mendy (labdával) és társai a tavalyi idényben megszenvedtek a Kisvárdával

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A tavalyi szezonban több meglepetést okozó Kisvárda vendégeskedik szombaton este a Verseci úti sportcsarnokban. A szabolcsiak jól kezdték az idei bajnokságot, az újonc Mosonmagyaróvárt verték hazai pályán 19-16-ra. A Fehérvár ugyanakkor Győrben vendégeskedett múlt szombaton, a papírformának megfelelően az ETO 38–26-os győzelmet aratott.

– A várdaiak már a tavalyi szezonban is nagyon komoly kerettel rendelkeztek, a nyáron pedig tovább erősítették az együttest, 14 új játékost szerződtettek – közölte az FKC vezetőedzője, Deli Rita. – Olyan csapatokból, amelyek rendsze­res szereplői a nemzet­közi kupaküzdelmeknek, BL-es múlt­tal rendelkező kézilabdázókat szerződtettek. Minden poszton két, egyforma képességű sportolóval rendelkeznek, a keretük erőssége nem hasonlítható a miénkhez. Ebből következően ők számítanak esélyesnek, ami persze nem jelenti azt, hogy el is viszik a pontokat a csarnokunkból. Próbáljuk megtalálni a gyenge pontjaikat, támadásban és védekezésben is agresszívnak kell lennünk. Fontos, hogy nyugodtan végigvigyük az akcióinkat, valamint a távoli zónából is gyakran betaláljunk. A feladat adott, úgy gondolom, érett, taktikus játékkal meglepetést okozhatunk.

Claudine Mendy (labdával) és társai a tavalyi idényben megszenvedtek a Kisvárdával
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A kezdés előtt a székesfehérvári klub vezetői köszöntik az 1992-ben az élvonalba jutó jogelőd, a Köfém SC tagjait. A jobbszélső, Májer Krisztina édesanyja, Szabó Éva beállósként szerepelt abban az együttesben, ebből adódóan nagyon várja már a találkozást a régi társakkal.

– Az NB I/B-ben töltött évek után sikerült kivívnunk a legmagasabb osztályban való indulás jogát – mondta Szabó Éva. – Ma a lányom játszik a fehérvári csapatban, a legmagasabb osztályban. Nagyon jó visszagondolni életünk korábbi szakaszára, többen 12, 13 évesen kezdtünk el kézilabdázni a Köfém Sportegyesületben. Itt cseperedtünk fel, váltunk felnőtté, s ami a legfontosabb, igazi sportolókká, valamint csapattá. Azóta is megmaradt a sport iránti elkötelezettségünk, rendkívüli szeretetünk, többen a ma is játszunk, illetve inkább játszogatunk. Örülünk, hogy az egyesület vezetői nem feledkeztek meg rólunk, köszöntenek bennünket. Jó lesz újra találkozni az egykori társakkal, felidézni a közös emlékeket a régi sikereink színhelyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában