felkészülés a tavaszra

2019.02.06. 08:21

Edzőtáborban a Vidi II

Ötödik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a labdarúgó NB III-as pontvadászatban érdekelt Mol Vidi FC második számú csapata, akik a szintén harmadosztályú Kozármisleny otthonába látogattak.

Krebsz András

A 100 néző előtt zajló összecsapáson a kék mezes hazaiak jutottak előnyhöz, Kocsis szabadrúgását Füredi csúsztatta a hosszú sarokba, 1-0. A fordulást követően az Iváncsa ellen is eredményes Lencsés Balázs egalizált, ám a végső szót a mislenyiek mondták ki: a 2014/15-ös szezonban a Vidi II csapatában 21 találattal gólkirályi címig jutó, a téli szünetben a Pápai Perutz együttesétől érkező Havasi Dániel az utolsó percben eldöntötte a találkozót, 2-1.

A fehérvári fiatalok kedden a felvidéki Dunaszerdahelyre utaztak, ahol egy ötnapos edzőtábor keretén belül folytatják a felkészülésüket a tavaszra. A tréningek mellett két nemzetközi erőpróba vár rájuk, előbb a szlovák második vonalban vitézkedő Komarnóval, majd a szlovák harmadik ligás Gabcikovóval (Bős) mérik össze erejüket.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában