Sport

2016.11.20. 20:25

Csoportkörben a Fehérvár: kettős győzelemmel léptek túl a szlovákokon a harmadik fordulóban

Székesfehérvár - A szlovák Iuventa Michalovce sem tudott megálljt parancsolni a fehérvári, női kézilabdázóknak. Az Alba FKC 27-19-re győzött.

Horog László

A Michalovcén aratott, ötgólos győzelem után érthetően optimistán várta a második felvonást Alba FKC női kézilabdacsapata. Deli Rita tanítványai a szerdai, MTK elleni, 30-22-re megnyert bajnokival hangoltak a kelet-szlovákiai együttes elleni kupacsatára.

A látogatók minden, jó megmozdulás után hangosan bíztatták a társakat, a Nagymihályon összeszedett, tetemes hátrány ellenére nem adták fel a csoportkörről szőtt, nyári álmaikat. Hat perc játék után született csak gól, aztán Tilinger hetesből betalált, a vendégek mesterét, Frantisek Urbant figyelmeztették kétszer, ugyanis folyamatosan szövegelt a macedón hölgyek által alkotott, játékvezetői kettősnél. Dubautsova a szélről egalizált, Májer szerzett labdát elszaladt és betalált.

Nem tudtak ellépni a házigazdák, támadásaikat rendre góllal fejezték be, de azonnal jött válasz a túloldalról. Piedade és Bandelier volt elemében, de a vendégeknél is akadtak jó teljesítmények. Gjorgjijevska találatával sikerült kettővel ellépni (6-4), a 12. percben, Levchenko előbb a szélről közelebb hozta csapatát, majd a büntetőpadra ült, ugyanis elkaszálta Pelczédert. Állandósult a kétgólos differencia, majd tovább nőtt, a brazil légiós, Piedade góljával, 8-5. Gjorjijevska két labdát szórt el, Pelczéder ziccert rontott, igaz, a másik kapu előtt is akadtak pontatlanságok. Wollingerova kapott kétperces büntetést, lerántásért. Gjorgjijevska kétszer volt eredményes, a félidő vége előtt nyolc perccel, 10-6-nál a vendégek trénere időt kért. Májer és Mendy tovább növelte az előnyt, amit Levchenko szűkített, Deli Rita pihentető jelleggel időt kért. Peregtek a percek, egyre jobban elhúzott a házigazda, az első játékrész zárásakor 16-11 állt a táblán.

Fordulás után Levchenko révén közelebb jött a Iuventa, irányítóban Ishitate Mayuko lépett pályára, valamint szóhoz jutott Lavko is. Nem tudtak közelebb lopózni a nagymihályiak, ráadásul Rebicova kapott kétperces kiállítást, Mendy lerántásáért. Májer és góljával 22-13-ra alakult az eredmény, aztán Hajduch ült le pihenni, túlzott keménység miatt. A vendégek kapuját elfoglaló spanyol Lafuente bravúrral védett, majd rosszul indított, a látogatók szakvezetője időt kért. A hazai fiatalok közül Rideg és Boldizsár is szóhoz jutott, majd rövidesen Rózsás is, de a gólokat érthetően nem ők lőtték, hanem Mendy és Bandelier. A zárás előtt tíz perccel, 24-14-nél időt kértek a szlovákok, de közelebb jönni nem tudtak. Kazai beállóból köszönt be, erre Levchenko felelt, majd Schuster kapott büntetést, túl szigorú védekezésért. Bandeliert is kiszórták. Végül - időn túl - kapus lőtt hetest kapusnak, Lafuente megtréfálta Sipekit. De ez nem osztott, nem szorzott. Könnyedén, 27-19-es sikerrel lépett a csoportkörbe a Fehérvár.

Deli Rita: - Gratulálok a csapatomnak. A nemzetközi kupában hat mérkőzésen hat győzelem figyelemre méltó.

 

Alba FKC-Iuventa Michalovce 27-19 (16-11)
Fehérvár: SIPEKI - Májer 3, Hajduch, Piedade 3, Bandelier 3, MENDY 6, Pelczéder, csere: Herr O. (kapus), Tilinger 4 (3), GJORGIJEVSKA 4, Boldizsár, Kazai 2, Lavko, ISITATE 2, Rideg, Rózsás. Edző: Deli Rita
Michalovce: Medvedova - LEVCHENKO 6 (1), Dubautsova 3, WOLLINGEROVA 3, Perederiy 1, Chernova 1, Holesova, csere: Lafuente (kapus) 1 (1), Schuster 2, Rebicova 1, Habankova, Nagyova 1, Bajcsiová, Stefanikova. Edző: Frantisek Urban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!