Csőd fenyegette a Fehérvári Rugby Clubot, így visszalépett az NB I-től

„Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!” – hirdeti az 1985-ben alapított Fehérvári Rugby Club jelmondata.

Ez most különösen igaz a hazánkban a hetvenes években megjelenő látványos sportág egyik zászlóshajójára, amely, ne szépítsük, anyagi gondokkal küzd már egy ideje. A Zombori úton székelő egylet az idők során számos kiváló sportembert adott a „Bajnokok Városának”, akik jobbára hobbiként űzték, űzik ezt a műfajt.

Van valami romantikus a rögbiben – és nem csak azért, mert bármilyen testalkattal, képzettséggel rendelkező egyén játszhatja, ha ismeri a szabályokat – hanem a történelme miatt is. A rögbi sosem ismert megalkuvást, ahogy az angliai Rugby városában élt William Webb Ellis sem, aki az 1800-as évek elején egyszerűen csak felkapta a labdát az akkor futballszabályok szerint játszott mérkőzésen, berohant a kapuba, és elkiáltotta magát: „Gól!”. A nézők csak kapkodták a fejüket a tiltott testrész használatán, de a mozzanatban volt valami izgalmas…

És az is megér egy misét, ahogy a koronázóvárosban tábort vert ez a játék. Gyolcsos Ferenc alapító így emlékszik vissza a kezdeti időszakra:

– 1984-ben költöztem Székesfehérvárra, volt játékostársaim a fővárosból csak azzal az ígérettel engedtek el, hogy csapatot alapítok új otthonomban. A gárda az első edzését 1985. szeptember 15-én, a gázgyár pályáján tartotta, 20 fővel. Az együttes legelső játékosa Kadlecsik Tibor volt, ismeretségek hiányában a játékosok nagy részét ő toborozta. Öt hónapig edzettünk keményen, csapatnév és szerelés nélkül.

Harmincnégy évvel később viszont veszélybe került mindaz, aminek az alapjait a Gyolcsos–Kadlecsik páros letette.

– A szövetség költségvetési sorában szerepelt támogatás a mai napig nem érkezett meg – kezdte a fehérvári „rögbipápa”. – Ráadásul úgy néz ki, ezt az összeget már nem is fogjuk megkapni. Erről a döntésről sokat nem tudok érdemben mondani, inkább az elnök urat (Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke – a szerk.) kellene megkérdezni. Nem maradt más hátra, meg kellett hát húzni a nadrágszíjat az idény hátralevő részében.

A vezető elmondása szerint márciusban határoztak úgy, hogy visszaléptetik felnőtt férficsapatukat az NB I felsőházi küzdelmeitől. Az ok prózai: így a hivatalosan előírt három játékvezető helyett mindössze egy sporttárs bérét kell állni a hazai találkozókon.

– Nem titok, a klubunk rettentően alulfinanszírozott. Több helyen kopogtattunk már segítségért, volt, hogy egy dél-afrikai szálban bíztunk, de nem jött össze a támogatás. El vagyok keseredve, hiszen az én felelősségem is a pénz előteremtése, most mégis úgy érzem, csalódást okoztam.

A hétvégi bajnokin már versenyen kívül vettek részt a Vadkanok, akiknek nem sok babér termett a majdhogynem csak profikból álló Esztergomi Vitézek ellen. A Duna-partiak megsemmisítő, 114-7-es győzelme ellenére „csak” 26-0 került be a jegyzőkönyvbe. A fehérváriak kispadján utolsó alkalommal ült Szontágh Dániel, akinek a bérét a továbbiakban már nem tudja állni az FRC. A vezetőedzői feladatokat az idény végéig Antal Benjámin látja el – természetesen ingyen és bérmentve.

Gyolcsos ennek ellenére bízik a közösség erejében, hiszen együtt már többször is kimásztak a slamasztikából.

– Ez egy amatőr sportág, ezen semmiképp sem változtatnék. Ide családok járnak, dolgozó emberek, akik a munka után utaznak a Köfém-pályára azért, hogy rögbizhessenek a szabadidejükben. Mindössze egy főállású alkalmazottal dolgozunk évek óta, pedig a súlyemelő-szakosztályunkban olyan emberek tevékenykednek társadalmi munkában, mint mondjuk a világbajnok, olimpiai bronzérmes Bakos Károly. A pályakarbantartásért egy fityinget sem kapunk, ráadásul a létesítmény nem a mi tulajdonunk. Felújításra már többször tettek ígéretet, de a pénzt a mai napig nem láttuk. Mostoha helyzetben vagyunk olimpiai sportágként, mert a meccseinket nem sugározza a televízió, így pedig nehéz hírverést csinálni. Egy biztos: nem csüggedünk, dolgozunk tovább.