Idegenben nehezebb, de nem reménytelen

2020.02.25. 22:23

Csírájában kell elfojtani az UTE esélyét a Dunaújvárosi Acélbikáknak

Mindösszesen két nap pihenő után ismét egymásnak feszül az Újpesti TE és a Dunaújvárosi Acélbikák csapata a jégkorong Erste- liga rájátszásában – a házigazdák elvették a DAB pályaelőnyét, s kétmeccses előnyben vannak.

Korondy Tamás

Parázs csatákat láthat majd, aki ott lesz Újpesten

Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

Az előző hétvége adott helyet és időt a két gárda első két találkozójának a kieséses szakaszban – mondhatni, általános meglepetésre a fővárosiak irányítottak, és magabiztosan hozták mindkét párharcot végül, előbbit három-, utóbbit négygólos különbséggel.

Noha már az egymás elleni statisztikai adatok is sokat­mondóak voltak, és előre vetítettek esetleges lila-fehér győzelme(ke)t, ám ekkora fias­kóba azért mégsem lett volna ildomos belesétálnia a Bikáknak. Hiába abszolválták szinte hibátlanul (a Ferencváros elleni 11-4-es vereség nem ide tartozik – a szerk.) a piros-fehérek a középszakaszt, úgy néz ki, a rájátszásra ismét elővették az utoljára az alapszakasz során látott kifejezetten gyenge védekezést, s az ennek köszönhető bizonytalanságot David Leger tanítványai.

Parázs csatákat láthat majd, aki ott lesz Újpesten
Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

A kanadai szakember természetesen csalódott az eredménnyel, de nem látja elveszettnek a párharcot.

– A második periódusban voltak olyan részek, melyeknél ha jobban játszunk, a találkozót is megfordíthattuk volna, de ez nem történt meg, az Újpest pedig rögtön góllal büntetett minket. Mindkét találkozóra igaz volt, hogy végig üldöztük az eredményt a játék nagy részében, így pedig nem lehet nyerni. Beszéltünk a srácokkal a meccs után, sokat videózunk majd, és mindent meg fogunk tenni, hogy kontrolláljuk a következő meccseket.

Baróti Zsolt, a fővárosiak vezetőedzője is egyetértett abban, hogy nagyon hasonlított a két összecsapás egymásra.

– Szoktuk mondani, hogy minden mérkőzés más és más, de ez a két meccs tényleg szinte ugyanolyan volt. A második találkozó középső harmadában sokat állt a játék, de egy emberhátrányos góllal megtörtük ezt, ezután pedig már tudtuk kontrollálni a mérkőzést, és nem volt már benne a meccsben, hogy a DAB vissza tud jönni.

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy könnyebb lett volna hazai környezetben, az újvárosi jégcsarnokban hozni a – ha nem is ekkora különbséggel, de – félig-meddig kötelezőt. Minden esélyük meglesz viszont arra, hogy javítsanak ezen az újpesti jégen 18 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában