Sport

2017.01.28. 13:53

Brestben kell bizonyítaniuk

Brest - Az ország nyugati részén, a Bretagne régióban található, 150 ezres városban szerepel az Alba FKC női kézilabdacsapata az EHF-kupában.

Horog László

A csoportküzdelmek negyedik fordulójában érdekeltek a fehérvári, női kézilabdázók, akik pénteken hajnalban keltek útra, a korábbi gyakorlattól eltérően, a mérkőzés előtt már két nappal. Ugyanis szombaton nem volt megfelelő járat Párizs és Brest között, ezért a fehérváriak a pénteki start mellett döntöttek.

Az átszállás miatt így is az esti órákban érkeztek a településre, nem a csarnokban, hanem a hotel fitnesztermében tartott átmozgató tréninget Deli Rita vezetőedző. A kézisek szombaton gyakoroltak a csarnokban, a másnapi mérkőzés helyszínén.

Az FKC szerb-francia átlövője, Biljana Bandelier három gólig jutott a fehérvári meccsen

- Nem igazán érzem a házigazdákon, hogy tisztelnek bennünket, minden jel arra mutat, könnyed összecsapásra számítanak. A hotel nem igazán üti meg azt a szintet, ahol mi elszállásoljuk ellenfeleinket, továbbá furcsa, hogy a mérkőzést 17.30-ra tették. A francia, férfi válogatott aznap, 17 órakor, hazai pályán vívja a világbajnoki döntőt a norvégokkal, ebből következően aligha lesz hatalmas érdeklődés a mi EHF-kupa mérkőzésünk iránt. Bízom a sikeres szereplésben, a döntetlen már annak számítana, ugyanis nagyon jó csapattal találkozunk – közölte az Alba FKC küldöttségét vezető klubelnök, Balássi Imre.

Valóban, a lányoknak fel kell kötniük a nadrágjukat, ha sikerrel akarnak szerepelni. Múlt hétvégén, a fehérvári mérkőzés 25-25-ös eredménnyel zárult, aminek egyik fél sem örült igazán. A gallok azért, mert az első félidőben végig, magabiztosan vezettek, ám kiengedték a kezükből a győzelmet.

A házigazdák azért szomorkodtak, mert a lefújás előtt fordítottak, három góllal is vezettek, úgy tűnt, megvan a meccs, mégis kicsúszott a kezükből a győzelem. Mendy kezéből pedig a labda, a derbi vége előtt kevesebb, mint fél perccel. Az Alba francia légiósa által eladott bőrgolyóval a Brest játékosai elindultak és betaláltak. A záró dudaszó előtt itt volt esély az FKC győzelmére, azonban meccs legjobbja - a 12 gólig jutó -, Elena Gjorgjijevska időn túli szabaddobása centiméterekkel elkerülte a Bretagne kapuját.

A számtan egyszerű. Ha az Alba minimum döntetlenre végez, illetve, ha nyer Brestben, valamint február 4-én, szombaton, hazai pályán, hat góllal legyőzi az orosz Krasnodart, továbbjut a csoportból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!