Sport

2017.03.26. 19:35

Berúgták a Divízió I ajtaját - Kamatostul megfizetett a tavalyi vereségért az Enthroners

Győzelemmel kezdte szereplését a FEZEN Divízió I-ben a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapata a Budapest Eagles ellen, a First Fielden.

Szupkai Gábor

A tavalyi Divízió II-es döntő visszavágójával indult az Enthroners szezonja, de immár egy osztállyal feljebb. Ráadásul az a fura helyzet állt elő, hogy ezen a napon a Fehérvár volt a vendégcsapat, mivel ezt a mérkőzést a Budapest Eagles otthonában kellett volna játszani, ám ők lemondtak pályaválasztói jogukról, hogy a First Fielden játszhassanak. A tavalyi finálé nem éppen kellemes emlék a fehérváriaknak, ez a meccs viszont sokkal jobban indult. Még két perc sem telt el, Antonio Roane futott be a célterületre, és ugyan az Eaglesnél Crawford másolta ugyanezt, de az Enthroners játékosa a második negyed legelején újra touchdownt ért el, amit egy hosszú Bakonyvári Patrik-elkapás készített elő. Ezt a hatpontos akciót végre egy értékesített jutalomrúgás követett Zách György részéről, 6-13-as fehérvári előnnyel jöhetett a nagyszünet.

Akcióban a kőkemény Enthroners-védelem, retteghet az ellenfél
Fotó: Simon Erika

Amit egy rezesbanda, valamint a Fehérvár Bluebirds cheerleader lányainak produkciója dobott fel, osztatlan sikert aratva.

A második félidőben aztán kinyílt a pontzsák. A fővárosiak egy kezdőrúgást hordtak vissza touchdownra, majd a fehérvári védelem blokkolta a jutalomrúgást. Labdaeladások következtek mindkét oldalon, és ebből az Enthroners jött ki jobban. Bakonyvári Patrik elkapott hatpontosával és Jebrai Regan labdaszerzését követően már 12-27 állt az eredményjelzőn, amire szintén egy szerzett labda után Zsila Dániel replikázott az Eaglesből, és a kétpontos kísérlet is összejött a budapestieknek, 20-27. Ekkor mindenki egy szoros meccsre számított, kivéve az Enthroners játékosait, akik innen valami egészen elképesztőt produkáltak. Pedig kimaradt egy 35 yardos mezőnygól, de az Eagles következő támadásánál Kuti Péter ért el interceptiont, és a következő játékból Antonio Roane 75 yardot futott az ellenfél végzónájáig, majd Tóth Nándor is elért egy kis híján hasonló hosszúságú elkapott touchdownt, illetve az utolsó két percen belül egy újabbat, 20-48 a vége.

- Mindenkinek számolnia kell velünk, azon dolgozunk, hogy mi legyünk a meglepetéscsapat - mondta a mérkőzés után a védelem csapatkapitánya, Lekrinszki Márk.

- A végeredmény szempontjából elégedett vagyok, de kevesebb hibát szabad vétenünk a jövőben - értékelt Pál Tibor Kornél vezetőedző a győzelmet követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!