Sport

2006.10.10. 02:29

B-csoportos nyitány: férfi igen, női nem

Székesfehérvár (sis) - A férfi, női kosárlabda NB I B-csoportjában megkezdődött a hosszú sorozat. A fehérvári kodolányis csapatok közül a nyitányon a férfiak győztek, a nők kikaptak.

Mórocz Zsolt

A Fehérvár-Kodolányi KC legénysége a csoport egyik erős csapata, a Pápa ellen játszott, s nem ígérkezett könnyű szombat délutánnak az első bajnoki. De a kodósok megtették, amit tenniük kellett, és Farkas, Kollár bíráskodása mellett 96-85 (29-17, 16-23, 25-21, 26-24)-re győztek. Az első tíz perc után lehetett bizakodni: a hazaiak erősebbek, a látogatók gyengébbek a vártnál. A második 10 perc jelzést adott arról, hogy nem lehet korán leírni a vendégeket, így a szünet kezdetére öt pontra zsugorodott a korábbi előny. A csapat azonban nem ijedt meg, térfélcsere után újra bele erősített, és növelte előnyét. Nagy csatát vívott a két legénység a parketten, a Pápa igazolta jó hírét, a fehérváriak pedig Matus Gábor szakvezető várakozását. A záró szakaszt is hozta az együttes, így majdnem éppen akkora különbséggel nyerte a csatát, mint amekkora előnyre az első szakaszban szert tett. A Fehérvár-Kodolányi KC legjobb pontszerzői: Hidi Tamás (26/15), Jaroslav Gosrky (22/9), Hanga Ádám (20/12), Bojtár Gyula (10) voltak.

A Kodolányi JFKSE högyei végig partnerei voltak az OSC-nek de a végére elfogytak, így 48-65 (15-16, 12-8, 12-15, 9-26)-re kikaptak. A csapat: Dancs (3), Juhász (14), Jung (6/3), László (5), Szuri (7), csere: Vincz (9/3), Pupos (2), Gyimesi (1), Rozsics (1), Handler(-), Sáfián (-), edző: Szilassy László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!