Az eleje nehezebb, a vége könnyebb volt

2019.12.18. 22:17

Az utolsó meccsen győzött a Dunaújvárosi Kohász

Fordulatos csatában játszott legutóbb 23-23-as döntetlent az Érd elleni hazai edzőmeccsen a Dunaújvárosi Kohász KA, most pedig újabb erőfelmérő várt rájuk az NB I 12. helyén álló Mosonmagyar­óvár KC együttese ellen, melyet végül magabiztosan megnyertek.

Káldor András

A dunaújvárosi Szalai Babett (kék) kétszer volt eredményes

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Dunaújvárosi Kohász KA–Mosonmagyaróvár KC 28-21 (11-13)

Dunaújváros, 150 néző

Vezette: Földesi, Halász

DKKA: Csapó Kyra – Grosch 2, Ferenczy 2, Bouti 2, Nick 1, Triscsuk 1, Kazai 9. Csere: Stojak (kapus), Sirián 1, Szalai B. 2, Molnár B., Szekerczés 5, Mihály 2, Cavlovic 1. Vezetőedző: György László

Mosonmagyaróvár: Herczeg – Katona 2, Lancz, Tilinger 3, Horváth B. 5 Gyimesi 1, Hajtai 1. Csere: Dányi, Ferenczi (kapusok), Hudák 1, Holesová 4, De Souza, Bardi 1, Domokos, Kellermann 1, Szalai Zs. 2. Vezetőedző: Bognár Róbert

Az elmúlt évben bajnoki és edzőmérkőzéseken ötször mérkőzött meg egymással a két csapat és az elmúlt fél évben is már két alkalommal találkoztak. A szerdai találkozó már a hetedik összecsapás volt közöttük nagyon rövid időn belül. Az arány egyelőre a DKKA javára billen, mert négyszer győzni tudtak, az idén októberi bajnoki, valamint a Magyar Kupa mérkőzést is megnyerték.

A dunaújvárosi Szalai Babett (kék) kétszer volt eredményes
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A vendégek már a 3. percben 3-0-ra vezettek, ugyan nem sokáig, mert a feljavult védekezés mellett támadójátékában is összeszedettebb lett a DKKA, mely sorozatban öt gólt szerezve fordított (5-3). A folytatásban felváltva szerezték találataikat a csapatok az edzőmérkőzéshez képest igen kemény csatában. A hajrában azonban újra kijöttek a hazaiak hibái, több eladott labda, kihagyott helyzet miatt bosszankodhattak a szurkolók, így az MKC nemcsak egyenlített, hanem fordított is, és a szünetben vezetett.

A második félidőre sokkal jobb lett a Kohász védekezése és a támadójátéka is, egy újabb 5-0-s rohammal sikerült fordítaniuk úgy, hogy az első negyedórában mindössze egyetlen találatot engedélyeztek ellenfelüknek. A folytatásban is uralták a meccset, és tovább nőtt a két együttes közötti különbség, mely kitartott a lefújásig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában