Sport

2015.09.10. 17:05

Az önkormányzat 15 millió forinttal támogatja a diáksportot Fehérváron

Székesfehérvár - Csütörtökön tartották a Tóvárosi Általános Iskolában a város vezető testnevelői tanárainak megbeszélését.

Silye Sándor

Östör Annamária tanácsnok az iskolai sport, diáksport támogatása jelenlegi helyzetéről tájékoztatott. Megtudtuk: a megyeszékhely 15 millió forinttal segíti a diáksportot, a diáksportköröket, a diákolimpiákra való felkészülést. Biztosítják a technikai feltételek megteremtését, a mindennapos testnevelést, a tornatermek felújítását, a Halesz, a Bregyó sporttelep használatát. Nem véletlen, hogy Fehérvár mindig eredményes a diákolimpiákon és az egyéb versenyeken. A 15 millió forintos támogatás elégséges voltát jelzi: az elszámolások után mindig van valamennyi maradvány, de ennek ellenére az említett összeget nem csökkentették.Schütz Tamás az általános, Borostyán Lajos a középiskolai testnevelő tanárok szakmai fórumának a vezetője egyhangúan elmondta: a város nélkül nehéz dolguk lenne, és sokat jelent, hogy a Magyar Diák-sport Szövetség fizeti a diákolimpiák utazási költségét. Az állam visszalépett a korábbiakhoz képest, de szerencsére a szakszövetségek támogatják a diákolimpiai versenyeket.

A Tóvárosi iskola köznevelési típusú sportiskola, a MOB anyagi és szakmai támogatását élvezi, különös tekintettel az alsó tagozatos tanulók sportját illetően, jelentette ki Szűcsné Sajtos Katalin igazgató. Az atlétika, az öttusa, az úszás, a kosárlabda, és a labdarúgó utánpótlás bázisát jelentik. A támogatásoknak köszönhetően reggeltől estig teljes üzemben dolgoznak, így tudják megvalósítani a sportiskolai programjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!