Fontos mérkőzés következik a pólósoknál

2019.05.08. 21:43

Az élen is zárhatnak

A férfi vízilabda OB I/B alsóházi küzdelmeinek végéhez közelítve az első helyet célozzák a fehérvári vízilabdázók.

Dévai Nándor Csaba

A fehér sapkás FVSE továbbra is megőrizné veretlenségét Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Azt követően, hogy friss feljutóként az alapszakasz kilencedik helyén zárta OB I/B 2018/2019-es szezonját a Fehérvár Vízilabda SE, az alsóházban egyértelműen megmutatkoznak a fiatal csapat erősségei. A két csoport utolsó három helyezettje alkotta minitabellán jelenleg a második helyet elfoglaló, ez idáig veretlen fehérváriak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak az élen álló Hódmezővásárhelyhez képest, így ha ma legyőzik az Eger együttesét, pontszámban beérik, az egymás elleni eredménynek köszönhetően pedig biztosan meg is előzik a Csongrád megyeieket. Az erőviszonyokat tekintve lábjegyzet csupán, de érdemes megemlíteni, hogy az egriek elleni siker matematikailag is biztosítaná az osztályozó elkerülését, bebetonozva a csapatot a következő évi OB I/B-s kiírásba is.

A fehér sapkás FVSE továbbra is megőrizné veretlenségét
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A két csapat első, alsóházi mérkőzésén az alapszakaszt az A csoport szintén kilencedik helyén záró egri Eszterházy Károly Egyetem otthonában 10-8-ra tudott győzni a Gyöngyösi János irányította fehérvári alakulat, köszönhetően a második negyedben szerzett négy találatnak, és a mindvégig jól teljesítő védelemnek. Nem lehet elmenni szó nélkül természetesen a gólfelelős Albert Barnabás mellett sem, aki szorgosan terheli az ellenfél kapuit bombái­val – és már 88 találatnál jár.

A mérkőzés 19 órakor veszi kezdetét a Csitáry G. Emil Uszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában