Az Alba kenguruja végleg elbúcsúzik

Az ismert fehérvári zenész negyedszázada szórakoztatja a közönséget az Alba Regia Sportcsarnokban a kosármeccseken. Illetve érdemes múlt időben beszélni, lévén a kabalaállat megszemélyesítője a folytatásban nem ugrál a parketten, nem lelkesíti a hazai sportbarátokat.

– Az biztos, hogy Fehérváron én kezdtem, a kenguru bőrébe – de inkább szőrébe – a kilencvenes évek derekán bújtam először. A playoffra készültünk, a Trusin, Szizov, Dávid Kornél, Matus Gábor, Rajkó Zsolt, Kardos László, Hegedűs Péter, Pálkerti Tamás fémjelezte együttessel. Újszerű volt az egész, amerikai mintára találta ki Posch Ede, valamint Cziczó Attila, utóbbi volt a főnököm az amatőr zenés színházban, ahol én is játszottam. Ede kérdezte Attilától, akad-e olyan jó mozgású, sportszerető kollégája, aki felvenné ezt a hacukát. Akkor nem gondoltam, hogy ez a szerepem két és fél évtizeden át tart majd. Jöttek a sikerek, én is belelkesedtem. Az amatőr színházi múlt előnyt jelentett, nem sokkal később, 1996-tól a Vörösmarty Színházban játszottam színészként, prózai, zenés, táncos szerepekben. Hat éven át dolgoztam külsősként, majd felépült a társulat, a külsősökre egyre kevésbé volt szükség, ritkábban hívtak. Hétvégente maradtak a kosármeccsek, amit nagyon élveztem.

Mi volt a legnagyobb élménye a csarnok parkettjén?

– Az első bajnoki címnél nem lehettem ott 1998 májusában, akkor dublőrrel dolgoztam a Gáz utcában. Egy barátom helyettesített, ugyanis a színházban játszottam, A dzsungel könyve című előadásban volt szerepem. Hallgattam a rádióban a közvetítést az öltözőben, mikor a fi úk nyakába került az arany, én a kezemben a kellékkel, egy bambuszrúddal vártam a hívó jelére. Az ügyelő szólított, a többiek már majdnem színpadra léptek, én még azt hallgattam, hogy húsz ponttal vezetünk. Rohantam a többiek után a jelenetre, ahogy legördült a függöny, a meghajlásra sem mentem vissza, a jelmezt ledobtam, saját ruhában, ám sminkben – barnára kent arccal és felkarokkal – rohantam át a csarnokba, a pezsgőzésre és szivarozásra értem oda. Azt már nem láttam, hogy Shannon, Blanks és Kornél áll a gyűrűn. Ez volt az első nagy élmény, a sikert egy kicsit magamnak is éreztem. Még akkor is, ha a végső, mindent eldöntő ütközetnél a munkám, a színházi fellépésem miatt nem voltam jelen.

A következő két év újra diadalokat hozott.

– A Falcót vertük, amelyben későbbi edzőnk, a szerb pontgyáros, Dzunic Branislav volt a kulcsember. A hazai bajnokavatásnál már nem volt egyéb programom, a játékosok, főként a fi atalok, szőkére festett hajjal játszottak az utolsó mérkőzésen. A harmadik aranyat Szolnokon nyertük, vártuk a csapatot a székesfehérvári csarnokunknál. Egy közeli szórakozóhelyen az erőcsatár, Godena Ferenc nyakában töltöttem a késő este egy részét, ő vitt körbe a szórakoztatóipari egységben, remek hangulatban. A korábbi győztesek, Halm Rollandék mellett Bojan Lapov, Chad McClandon, Boros Zoltán volt tagja annak az együttesnek, valamint természetesen a sikeredző, Farkas Sándor is.

Aztán az aranyak tekintetében csend következett.

– Voltak döntők, ezüstök, bronzok, emlékezetes csaták, de nyerni nem tudtunk 13 éven át, a 2000-es, utolsó diadalt követően 2013-ban tudtunk ismét győzni, Dzunic Branislav vezetésével. Aranyat ugyan nem szereztünk, de barátokra szert tettem, feltétlenül közéjük sorolom Wittmann Krisztiánt, Soós Gábort, Bencze Zoltánt, Kálmán Tamást, Góbi Henriket. A centerrel, Polster Péterrel is remek viszonyt ápoltam, sajnos már nincs köztünk, viszont a fi a, a rendkívül tehetséges Attila itt kosárlabdázik nálunk. Polsterék ugyanúgy Zalából származnak, mint Farkas Sanyi, valamint én is. Illetve egészen pontosan én az Alföldön, Püspökladányban születtem, egyéves voltam, amikor Egerszegre kerültünk. A Zete 1971-ben jutott fel először az élvonalba, én akkor születtem, belecsöppentem az ottani futball-lázba. Fociztam, kapus voltam az iskolaválogatottban, a ZTE tehetségkutatóján megfeleltem, azonban megálltam a növésben, nem voltam elég magas, hogy a háló előtt bizonyítsak. Kosarasként még kevesebb esélye lett volna. – A Körmend volt az első vidéki bajnok 1987-ben, őket követte a ZTE egy évvel később. Ezt már nem értem meg Zalában, 1986-ban Fehérvárra költöztünk, ráadásul abban az évben a helyi futballisták kiestek az élvonalból.

Vissza a jelenbe. A csapat nagyon rossz idényen van túl, a 11. helyen zárta a bajnokságot. Ráadásul a kenguru is búcsúzik. Van a kettő között összefüggés?

– Annyiban igen, hogy így könnyebb volt ezt a fájó döntést meghozni. A sikertelenséggel a lelkesedésem is alábbhagyott, de nem a helyezés miatt búcsúzom.

Amúgy nem új keletű döntés ez, többször eljátszottam a gondolattal. Amúgy egyszer már majdnem befejeztem, a 2013-as bajnoki cím után, a csarnok

átépítése miatt a VOK-ban játszottuk a meccseket, előzőleg jeleztem, távozom. Az első, Kecskeméti TE elleni bajnokin nem is bújtam jelmezbe, a nagyobbik fiammal felültem a lelátóra, a drukkerek odajöttek és kérdezgették: mi ez a változás? A vezetők meggyőztek, a következő meccsen már újra a parketten voltam. Az Eurocup mecscseket a Veszprém Arénában játszottuk, a PAOK ellen már ismét számíthattak rám. Nem érzem magam öregnek, esetleg fásultnak, 48 éves vagyok, de ma már vannak a kengurunál fontosabb dolgok is az életben. Minden második szombatom foglalt volt, gyakran a szerdák is, ugyanis rendszeresen szerepeltünk a nemzetközi porondon. Gyakran ütközött koncerttel is, a Coco Loco zenekar frontembere, énekese vagyok, 1998-ban alakultunk. Az első bajnoki cím után. Nem voltam alapító, három hónappal később csatlakoztam hozzájuk. Ha meccs volt, arra az estére nem szerveztünk fellépést. Kosármeccsen utoljára 15 éve helyettesítettek, ha megkaptam a meccsnaptárt, ahhoz igazítottam mindent. A családdal is szeretnék több időt tölteni, két fiam van, a nagyobbik, Dani 9 éves, a kicsi, a Marci pedig 6 esztendős, szeptemberben kezdi az iskolát. A nejemmel most ünnepeltük a 11. házassági érfordulónkat.

Mit üzen az utódjának? A klub nyilván igyekszik gondoskodni a pótlásáról.

– Az utóbbi öt évben volt segítségem, a kis kenguru, Gergely Emma, nagyon aranyos kislány, akit én tanítottam be. Kitartást kívánok az utódomnak és legalább ennyi évet és sikert, mint amennyi nekem megadatott. Fontos a lelkesedés, ezt csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni. Igyekszem majd kilátogatni a meccsekre a gyerekekkel. Az első időszak biztosan furcsa lesz majd a lelátón.