karate

2019.12.07. 08:00

Aranyérem formagyakorlatban

Az Alba Regia SC karatésai két különböző megmérettetésen vettek részt. Mindkettőn jól szerepeltek, több aranyérmet szereztek.

Horog László

Első helyen zárt az Alba Regia SC junior katacsapata Fotó: HL

Budapesten rendezték a DreamCup World Nemzetközi Csapatbajnokságot küzdelmi és formagyakorlat kategóriákban. Az Alba Regia SC junior katacsapata Dvéri Maja, Fehérvári Ádám és Radnai Viktor várpalotai vendégversenyzővel kiegészülve kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a formagyakorlat kategóriában egy spanyol és egy másik szakágbeli magyar triót megelőzve győzött.

– A felkészülésünket kicsit hátráltatta, hogy a szintén tehetséges várpalotai Radnai Viktorral nem tudtunk annyit készülni, amennyit szerettünk volna, vele csak hetente egyszer tréningeztünk közösen, a versenyt megelőző hónapban, hol mi utaztunk, hol ő jött Fehérvárra. Aggódtunk a spanyolok jó formája láttán, ám magabiztos és magas technikai színvonalú bemutatónk a bírói kart is meggyőzte. A hispán csapatot, valamint az IBKK nevű hazai együttest megelőzve a dobogó legfelső fokára állhattak versenyzőink – mondta Kovács Ferenc vezetőedző.

Első helyen zárt az Alba Regia SC junior katacsapata Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A gyermek és serdülő ver­seny­zők szintén Budapesten ver­senyeztek egy kezdők és középhaladók részére tizenhetedik alkalommal szervezett, Újbuda Kupa elnevezésű versenyen, ahol csipeszharcban, formagyakorlatban és küzdelemben mérték össze tudásukat. A viadalon két aranyérmet szerzett Tóth Aisa Kira, míg egyet-egyet Gál Gergő, Nagy Zalán és Fürst Hanna. Rajtuk kívül még öt ezüst és hat bronz­é­rem gazdagítja a fehérvári sportolók gyűjteményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában