Sport

2006.09.26. 02:29

Arany- és ezüstérem

Székesfehérvár - A hétvégén rendezték meg a megyeszékhelyen a hetes rögbi Magyar Kupa küzdelmeit. A 9 férficsapat között a hazaiak ezüst-, a 3 női között aranyérmet szereztek.

Mórocz Zsolt

Népes nézősereg előtt a férfiak csoportküzdelmei során a Fehérvár RC először a külföldi diplomaták ellen győzött 24-0-ra. A másik csoportmeccsen a Békéscsabát 41-0-ra lépték le. Közben fél szemmel figyelték azt a csoportot, ahonnan az elődöntőbeli ellenfelüket kaphatták. A Kecskemét a rangadón 22-7-re verte a Battát, a Gyöngyöst pedig 57-0-ra.

A fináléba jutásért rendezett csatában a Fehérvár RC csapata ritkán látható jó játékkal, remek, nagy iramú, színvonalas mérkőzésen 19-10-re diadalmaskodott, és várhatta, kik ellen kell majd meccselnie az aranyéremért. A másik párban Esztergom a Százhalombatta ellen játszott, és a papírformát érvényesítve szintén 19-10-re nyert. A döntőtől elsősorban azért lehetett tartani, mert a rendezőnek volt nehezebb a sorsolása, kérdés, hogy mennyit vett ki belőlük az addig lejátszott három összecsapás? Mint kiderült, sokat.

- Nagyon jól teljesített mindenki, bár tény, túl sok energiát emésztettünk fel az utolsó mérkőzésig. De persze nyerni akarunk! - bizakodott Jakab Tamás alelnök.

A döntőben némi külső segédlettel a frissebb Esztergom 20-12-re győzött, és nyerte el a serleget. A hazaiak fáradtan, elkeseredetten vonultak le a pályáról, pedig csak dicsértetet érdemeltek! Miként a lányok is, akik itthon tartották a kupát. A Dunaújvárost 40-0-ra verték, aztán az újvárosiak a Bp. Magpiest 41-0-ra gyűrték le, a fehérvári lányok eredménye is ennyi volt a pestiek ellen.

A napközben lejátszott Magyarország - Csehország U17-es válogatott csatán: 57-3 a magyarok javára.

Az ezüstfiúk: Ódor Tamás, Varga István, Madarász Viktor, Hollósi Gábor,Tóth Gábor, Virovecz Balázs, Tolnai István, Lukács János, Bálint Péter, Simon Gábor, Simon Zsolt, Nagy Szabolcs, Molnár István, Techtinger Zoltán, Békefi István.

Az aranylányok: Suták Gabriella, Kovács Judit, Tarró Csilla, Pölöskei Petra, Török Zsuzsanna, Papp Helga, Keresztes Nóra, Kaposi Anna, Simon Judit, és a legjobb játékos: Gyolcsos Mária.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!