Sport

2016.03.01. 09:52

ARAK: éremeső a fedettpályás ob-n

Budapest – Öt aranyéremmel zárták a fedett pályás ifjúsági és junior magyar bajnokságot az ARAK Utánpótlás Akadémia atlétái.

Ferencz Balázs

A kétnapos megmérettetésen a 60 és 200 méter címvédője, Szabó Dániel betegség miatt nem állt rajthoz, de a fehérvári fiatalok így is a legeredményesebb egyesületnek bizonyultak. Csincsi Barbara hármasugrásban 11,05 méterig szállt. Olasz Tamás tanítványa hatalmas egyéni csúccsal nyert. A rúdugrók között Németh Kitti jeleskedett. A bajnoki címhez két érvényes ugrás, és a 320 centiméteres teljesítmény is elég volt. Pisch Milán 60 méteren kiváló futással egyéni csúcsot, 7,01-et ért el, amivel magabiztosan utasított maga mögé mindenkit.

400 méteren Mátó Sára rajt-cél győzelmet aratott. Az 56,67-es eredménye nem csak egyéni csúcs, hanem a bajnokság egyik legkiemelkedőbb abszolút eredménye. A futamban mögötte célba érkező Budai Boglárka bronzérmet szerzett. 800 méteren a bátor iramot diktáló Punk Adrienn három körön át vezetett, a véghajrát azonban Budai Boglárka bírta jobban. Punk Adrienn ezüstérmes lett. Pisch Milán a 200 befutóját követően ezüstöt nyert, akárcsak Mátó Sára 60 méter gáton. A váltók versenyében az ARAK junior lányai (Jahola Dóra, Besszer Rebeka, Németh Kitti, Ragó Nikolett) a 2., az ifjúsági lányok (Kerék Kata, Szépe Flóra, Dudás Dorka, Csetényi Eszter) a harmadik helyen végeztek. A fiúk 800 métere is szoros befutót hozott. Negyedikként Kocsis Zsombor, ötödikként Plesz Boldizsár ért célba, mindössze 4 századmásodperc különbséggel. Ötödik lett hármas és magasugrásban is Szépe Flóra, Tóth Gergely hármasugrásban és Hegedűs Luciána 800 méteren, valamint az ifjúsági fiúk 4x200 méteres stafétája is. 1500 méteren hatodik lett Ragó Nikolett, 400 méteren Darabos Alíz, ebben a versenyszámban Besszer Rebeka hetedik. Ezen a helyen végzett Kerék Kata is hármasugrásban, akárcsak Mátó Gréta 800-on. 1500 méteren nyolcadikként zárt Punk Adrienn.

A fedettpályás ifjúsági és junior magyar bajnokság legeredményesebb szakosztálya a fehérvári ARAK Utánpótlás Akadémia lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!