Anyám neve, születtem…

„Süni is eljön, vele vagyunk kilencen. Igaz, már 18 éves, de alacsony növésű, nemigen veszik észre, hogy ifista. Gyerünk! Már nincs kire várni, majd a busszal felvesszük Csulát meg Dajert. Velük megleszünk tizenegyen. Petikém, neked itt a Zoli igazolása, amíg utazunk, tanuld meg az anyja nevét, meg hogy mikor született. De ne hibázz az igazoltatáskor! Nem kell a bíró szemébe nézni! Csak két kérdés lesz, nehogy eltéveszd, mert akkor csak tízen állunk ki! Menni fog? – Igen, menni fog, Jóska bá’.”

A sárga Robur busz ezzel a felvezetéssel készen is volt az indulásra. Noha az utastérben 19 férőhely állt rendelkezésre, ennek a fele sem telt meg játékossal a kicsinyke öltöző előtti starthelynél. Már fél kilenc elmúlt, tízkor pedig meccskezdés, és oda is kellene érni a félórányira lévő városba, hogy időben indulhasson a vasárnapi matiné.

A szomszédos faluban aztán kiderül, szerencsére Dajer már felkelt, vagyis kapus lesz.

Igaz, nem tűnik valami fittnek, de nagy colos, ő legalább úgy néz ki, mint egy komoly hálóőr. De hol lakik Csula, tudja valaki? Nem a cigánysoron, hanem valahol a Fő úton, érkezik a – félkész – válasz. Nem baj, hogy ő is kapus, majd játszik a mezőnyben. Ellesz ő ott. És tényleg…

A 65 kilométer/órás sebességgel repesztő Robur pontban tízkor bedöcög a városi sporttelep elé. „Na végre, megjöttek a falusiak, így legalább lesz meccs” – hangzik az öltözőbe vonuló hazaiaktól. A vendégek már szerelésben feszítve kászálódnak le, soraikban a még „magoló” Petivel. „Anyám neve Kovács Erzsébet, születtem…” – mormolja a gyerkőc, akinek nem állíthattak ki versenyengedélyt, mert csak 11 éves, és a serdülő focistáknál 12 év az alsó korhatár. Ám a szükség nagy úr! Nélküle nem lenne teljes a létszám.

A bemelegítésre alig marad idő. Minek is, következzen a játék, úgyis csúszásban vagyunk! A hátsó pályán, vagyis a center mögötti vörös salakon okosan gurítgatnak a házigazdák.

Ennek pedig kiütés a vége: 21–0. „És ebben több is volt!” – vonnak mérleget a vendéglátók. „Ezt nem mondjuk meg otthon!” – súgnak össze lógó orral a látogatók.

A fenti történet nem a képzelet szüleménye, alig több mint 36 éves múltra tekint vissza. Arra a korszakra, amikor a városi klubok csapatai nagyon elpáholták a kicsiket, ahol a „feketézést” (értsd: jogosulatlan szerepeltetést) ugyanúgy a kényszer szülte, mint manapság.

A különbség mégis óriási, és nem csak azért, mert Süni, Peti, Csula és Dajer helyébe más lépett.