A kemény meló gyümölcse

2019.08.22. 14:00

Állami kitüntetést kapott a vízi sportok iránt elkötelezett Tubel Zoltán Gyula

Augusz­tus 20. alkalmából, kiemelkedő tevékenysége elismeréséért a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehette át a fehérvári Tubel Zoltán Gyula sárkányhajós versenyző és edző, a Dragon Aqua Sárkányhajós Sportegyesület alapítója és tiszteletbeli elnöke.

Krebsz András

A székesfehérvári Tubel Zoltán Gyula ötven éve dolgozik a velencei-tavi sportéletért

Fotó: a versenyző

A rangos állami kitüntetést Áder János köztársasági elnök megbízásából Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára adta át a Pesti Vigadó épületében Tubel Zoltán Gyulának, a Dragon Aqua Sárkányhajós Sportegyesület versenyzőjének, edzőjének és vezetőjének augusztus 16-án.

Hogyan érzi magát öt nappal a díjátadó után?

– Köszönöm szépen, remekül – vágta rá jókedvűen a 13 esztendős kora óta kajakozó Tubel Zoltán Gyula, aki egyben a Tutusport SE alapítója és szakmai vezetője is.

Meglepte a kitüntetés vagy titkon számított rá?

– Meglepett, bár voltak jelzései és előzményei, de jólesik, ha az ember munkáját értékelik és számon tartják.

Mit jelent önnek a Bronz Érdemkereszt?

– Csupán annyit, hogy a kitüntetés mögött ötven esztendő kemény munkája áll, amit mindvégig a Velencei-tó és a vízi sport iránti szeretet vezérelt. Úgy érzem, hogy sokaknak sikerült átadnom a tudásomból valamennyit, beleértve a sport­egyesületi közösséget, illetve azokat, akik a sárkányhajózás révén jutottak el hozzám. Egy biztos: ez hatalmas élményt jelent a számomra.

A székesfehérvári Tubel Zoltán Gyula ötven éve dolgozik a velencei-tavi sportéletért
Fotó: a versenyző

Milyen feladatokat tűzött ki maga elé a jövőre nézve?

– A következő ötven év a célkitűzés. A kajak-kenu sport meghonosítójaként, illetve a sárkányhajózás alapítójaként tartanak számon a Velencei-tónál. Ezeken kívül egyre nagyobb teret hódít egy új sport, a SUP (Stand Up Paddle, magyarul leginkább állószörfnek vagy állva evezésnek nevezhetjük – a szerk.), aminek a honosítását és népszerűsítését is magamra vállaltam. Mind­ezek mellett szeretném továbbra is együtt tartani a Dragon Aqua csapatát, hiszen ez egy eredményes sportközösség és nem utolsósorban egy igazán jó hangulatú baráti társaság.

Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a sárkányhajó-világbajnokságnak. Milyen eredménnyel lenne elégedett azoktól a dragon aquás versenyzőktől, akik elutaztak a megmérettetésre Thaiföldre?

– Több sportolónk is érdekelt az ázsiai világbajnokságon, gyakorlatilag tizenkét fővel képviseltetjük magunkat. De nem kell ennyire messzire menni azért, ha sikereket szeretnénk felmutatni, ugyanis alig pár hete, a Sevillában megrendezésre kerülő sárkányhajó-­Európa-bajnokságon fényesen csillogó bronzérmet szereztünk Magyarországnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában