Sport

2016.07.05. 17:35

Alekszejev Tamara, mint Hulk

A nők váltóversenyével kezdődött, majd a férfiak stafétájával folytatódott az öttusa Európa-bajnokság Szófiában.

Ferencz Balázs

A magyar női váltót a székesfehérvári Alekszejev Tamara valamint Boros Alexandra alkották, s remek felütéssel nyitották a bulgáriai Európa-bajnokságot. A lányok kiegyensúlyozottan és nagyon magabiztosan versenyeztek.

Az Alekszejev-Boros kettős kiválóan vívott, holtversenyben a negyedik helyen zárták ezt a számot, amiért 225 pontot kaptak. A helyezés nem, de a pontszám kicsit változott úszásban, ahol szintén negyedikek lettek a mieink, 317 pontot gyűjtöttek a medencében. A lovas pályán sem maradtak el sokkal a riválisoktól a magyarok. Az itt elért hetedik helyért 263 pont került a nevük mellé, így nagyon optimistán és előkelő pozícióból vághattak neki a kombinált számnak. Teher nélkül, felszabadultan és remekül versenyeztek ebben a számban is, méghozzá olyannyira, hogy a második helyen végeztek a kombiban (543 pont), ami azt jelentette, hogy Tamaráék végül bronzérmesek lettek. Az Európa-bajnok Fehéroroszország 1377, az ezüstérmes Németország 1364, míg Magyarország 1348 ponttal zárta a versenyt.

Alekszejev Tamara koncentráltan versenyzett a váltóban, egyértelmű célja a döntős szereplés Fotó: Molnár Artúr

- Nagyon elégedett vagyok a lányokkal. Kiválóan versenyeztek, aminek egy megérdemelten megszerzett bronzérem lett a jutalma. Minden számban hozták magukat, és nagyon jó volt látni, ahogy teljesítettek az egész nap során. Remélem, hogy a jó kezdés után a folytatás is hasonló lesz. - mondta a helyszínen Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

- A vívás sajnos nekem nem ment annyira jól, főként Szandinak köszönhetjük a jó eredményt. Úszásban viszont egy tizeddel jobbat úsztam, mint életem legjobbja! - tekintett vissza a váltók viadalára az Alba Öttusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara. -Lovaglásban mindketten hibáztunk, de szerencsére a többi csapat is, így a kombináltban a harmadik helyről tudtunk indulni... Nagyon kellett mennünk, ugyanis három másodpercre jöttek utánunk a jól kombizó franciák! Szerencsére jól lőttem, a futás is jól ment, így le tudtam szakadni az üldözőktől és előnnyel tudtunk váltani. Végig nagyon szurkoltam Szandinak, nagyon örültünk a harmadik helynek - mondta Alekszejev, aki nem kis lelki teherrel utazott az Eb-re, hiszen az olimpiai kvalifikáció zárultával éppen az ő neve fölött húzták meg a kvótaszerző versenyzők vonalát.

- Az egyéniben jobb vívást várok magamtól. Remélem, a mezőny első felében tudok majd végezni, és be tudom bizonyítani - ha úgy akarná a sors, hogy mehetek az olimpiára -, számíthat rám a szövetség.

A fehérvári lány nem érzi, hogy sokat kivett volna belőle a váltóverseny, mint mondja, azért edzett egész évben, hogy bírja a terhelést.

- Egy Hulk vagyok! - hasonlította elszántáságát a szuperhőséhez a fehérvári lány.

A férfi váltó kedden már nem tudta megismételni a lányok remeklését. Az olimpiai induló Marosi Ádám az Eb-n csak váltóban volt érdekelt, és Tibolya Péterrel az oldalán nem fért fel a dobogóra. Pedig nem indult rosszul a nap. A vívást a harmadik helyen zárták a magyar legények, a medencében azonban kissé visszaestek. A lovaspályát sem teljesítették hibátlanul, a kombináltban pedig a középmezőnyben teljesítettek, így végül a hatodik helyen zárták az Európa-bajnokságot. Az aranyérem az oroszokhoz került, a csehek lettek a másodikok, a lengyeleké a bronz.

A bulgáriai Eb-n a szerdai vegyes váltók viadalában Boros Alexandra és az Alba Öttusa SE pentatlonistája, Strobl Krisztián versenyeznek. Csütörtökön a nők, majd pénteken a férfiak egyéni selejtezője következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!