Sport

2013.01.30. 19:17

A Vidi már Fehérváron készül a kupameccsre

A szerda a búcsú és az elutazás napja volt Marbellában. A Videoton három hétig edzőtáborozott Dél-Spanyolországban, csütörtöktől azonban hazai környezetben készül a ZTE elleni szombati MK-csatára.

Bobory Balázs

Tartalmas, hasznos és történésekkel teli három hetet töltött a marbellai edzőtáborban a Videoton labdarúgó-csapata. Az elmúlt időszak igazi értékét az elkövetkezendő tétmérkőzések mutatják majd meg, az első rögtön szombaton lesz, Sóstón, a Zalaegerszeg ellen a Magyar Kupában. Összegezzük pontokba szedve, mi történt a piros-kékekkel Spanyolországban.

1. Edzőváltás: Két nappal az indulás előtt kiderült, hogy Paulo Sousa családi okok miatt távozik a Viditől, így Joan Carillo Milan pályaedző kezébe került a marsallbot - legalábbis a táborozás első felére. A vezetők közben lázasan keresték az utódot, sokáig úgy tűnt, a korábbi sztárfutballista, Sergio Conceicao lesz a befutó, ám a választás végül José Gomesre esett, aki korábban a Portónál és a Panathinaikosznál is dolgozott, másodedzőként. Szakmai vezetőként ez az első nagy kihívása, stábját rögtön megerősítette, hiszen segítőnek érkezett Carillo mellé a portugál Jorge Alberto Lobo Mendonca, aki legutóbb hazájábana Vitória Setubal pályaedzője volt.

2. Edzésmunka: Ahogy azt fentebb már jeleztük, a táborozás első felében Carillo vezette a tréningeket, aki korábban már Paulo Sousa mellett vezényelt felkészülést. Most sem ígért mást, csak vért, verejtéket és könnyeket. Ha nem is volt ennyire drasztikus a helyzet, azért a játékosok az első napokban nem győzték elmondani, hogy szinte túlélőtáborban érzik magukat, de a munka meghozza gyümölcsét. José Gomes érkezése után az új vezetőedző rögtön saját elképzeléseit próbálta megismertetni a játékosokkal és ekkor már jöttek az edzőmérkőzések is, amely változtatott a munka menetén, mennyiségén.

Torghelle Sándor (fehérben) és csapattársai csütörtöktől itthon készülnek, sőt, szombaton már játszanak is (Fotó: Vidi.hu)

3. Edzőmérkőzések: Nagyon látszott, hogy a Vidi szakmai stábja szisztematikusan "építette fel" a csapat programját ebből a szempontból is. A legkeményebb munka közepette, illetve után még két gyengébb játékerőt képviselő, alacsonyabb osztályú spanyol gárdával játszott a Videoton és nagy gólarányú győzelmeket aratott. A ráhangolás után jöhetett három kőkemény ellenfél, ezzel együtt három biztató produkció. A Dinamo Moszkva elleni 0-0 megsüvegelendő, a Rapid Bukarest elleni 3-1-es siker látványos volt, míg az ukrán Dnipro elleni 0-1 után is inkább a pozitívumokról lehet beszélni a vereség ellenére. Úgy tűnik, José Gomes futballról alkotott hitvallása sok fehérvári drukkerével egyezik: a hatékony támadójáték, sok labdabirtoklás fontos lesz. A Vidi erre törekedett az edzőmérkőzéseken.

4. (Közel)jövő: Bármilyen furcsa, február első hétvégéjén a piros-kékekre már tétmérkőzés vár, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szombaton, a Sóstói stadionban a Zalaegerszeg lesz az ellenfél. A klubvezetőség várja a drukkereket José Gomes bemutatkozó mérkőzésére, amelyet ingyenesen lehet megtekinteni, sőt, a kilátogatók forró teát kapnak, hogy a hűvös időben is fűtse őket valami, remélhetőleg a jó játék mellett. Elkezdődik a szezon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!