Sport

2009.10.27. 03:29

A Vidi komoly és jó csapat, de a Vasas ellen is bizonyítani kell

Székesfehérvár - Régóta nem látott nézők és szurkolók foglaltak ismét helyet a Sóstói Stadionban, ahol a Videoton FC teljesítménye után elismerően szóltak a csapat tagjairól.

Matók János

- Nem sok ilyen értékes mérkőzés és győzelem volt az életemben - mondta Berzi Sándor, a Vidi ügyvezetője a mérkőzés után, miközben nem győzte bezsebelni a gratulációkat. - De a klasszikusokat idézve: ez a siker is csak akkor ér valamit, ha a legközelebbi, így a Vasas elleni találkozót is megnyerjük. Komoly és jó csapatunk van, tudunk futballozni és játszani, ez a Debrecen ellen is bebizonyosodott. A szurkolóinknak a Vasas ellen is biztosítjuk a belépőjegyeket, mert a szeretetet ez a csapat megérdemli.

Az ügyvezető mellett Mezey György is kitért a nézőkre a meccs utáni tájékoztatón.

- Rólam tudott dolog, hogy nem teszek különbséget a különböző mérkőzések között, de a Bajnokok Ligájában érdekelt Debrecen ellen ragyogó győzelmet értünk el. Ebben nagyon nagy segítségünkre voltak a szurkolók, akik - nincs rá jobb kifejezés -, csodálatos légkört teremtettek a stadionban. A fiúkkal együtt nagyon reméljük, hogy a legközelebbi hazai mérkőzésünkre is ilyen nagy számban jönnek majd ki. Mert idegenben már régóta ezt teszik, főleg a lelkes, a végig kitartóan buzdító fiatalok. Ők a csapat tizenkettedik játékosai, így részesei a sikereknek - mondta a Vidi vezetőedzője.

Az tény, hogy egy épülő bajnokcsapatot - mert ez a nem túl távoli cél a klubnál -, hazai pályán kevés néző előtt játszatni, nem túl szerencsés dolog. Ennek viszont az ellenkezője igazolódott be vasárnap: a jó futball előzetes reménye, majd annak a látványos megvalósulása a bajnok ellen minden igényt kielégített, s ezt már minimum ötezren látták a Sóstói Stadionban. Lehet, ez még nem nagy létszám, de a korábbi időszakokhoz képest óriási. Mert Garancsi István tulajdonos (és munkatársai) közel kétéves erőfeszítése meghozta az első gyümölcsét: Mezey György szakmai irányításával - igaza van annak, aki abszolút nem hiányolja Lothar Mätthaust - a csapat eredményesen, gólratörően és látványosan focizik. Ezt a közönség vasárnap meghálálta. Ha addig is úgy alakul, akkor mi lesz majd itt a Győr elleni hazai derbin...

Egervári Sándor igen, Erwin Koeman nem...

Az ember azt hihetné, hogy a szakma által is az ősz mérkőzésének titulált rangadó sokak érdeklődését felkeltette. Hiszen a trónkövetelő, a listavezető Vidi fogadta a BL-ben is érdekelt bajnoki címvédőt. Voltak hiányzók, hivatalból leginkább Erwin Koeman szövetségi kapitány. Aki - úgy látszik - nem kíváncsi a jelenleg legjobb két hazai csapatra, azokra, akik bekerülhetnének a válogatottba. Ellenben Egervári Sándorral, aki az U21-es válogatott miatt személyesen nézte meg a meccset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!