együtt dolgozott Lékó Péterrel és Polgár Judittal

2019.10.04. 09:45

A sikeres sakkozó irányítja a szakosztályt

Szeptember elsején lett az Alba Regia SC sakk szakosztályának vezetője az ifjúsági Európa-bajnok, nemzetközi nagymester, a 30 éves Szabó Krisztián.

Horog László

Szabó Krisztián tapasztalt nagymesterként alakítja a jövőt Fotó: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

Gyerekfejjel, alig több mint 10 évesen már halmozta a hazai és nemzetközi sikereket, kevés versenyt nem nyert meg, amelyen elindult. Háromszoros Európa-bajnok csapatban. Kétszer U18-ban, a harmadikat pedig a felnőttek mezőnyében nyerte csapatban a Mitropa Kupán, ami régiós Eb-nek felelt meg. Világbajnoki ezüst­érmes, egyszer csapatban, U16-ban, egyszer pedig egyéniben holtversenyes ezüstérmes, 12 évesen. Tizenegyszeres magyar bajnok egyéniben, kétszer felnőttben – egyszer rapidban, egyszer schnellben –, a többi korosztályos diadal 10, 12, 16, valamint 17 évesen. A felnőtt válogatottat egyszer, a Mitropa-kupán képviselte. Legmagasabb Élő-pontszáma 2564, hat esztendeje, 2013 novemberében érte el.

Szabó Krisztián tapasztalt nagymesterként alakítja a jövőt
Fotó: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

– Az Alba Regia SC szakosztályának elnöki posztját szeptember 1-én vettem át, azzal a célkitűzéssel, hogy a sakkiskolámba járó ambiciózusabb gyermekek lehetőséget kapjanak a versenyzésre, edzésre, illetve fellendítsük a fehérvári klub sakk szakosztályának életét. Magam is igazolt vendégjátékos vagyok már kiskorom óta az ARSC-ben, és sajnálattal láttam, hogy az utóbbi pár évben megszűnni látszik a szakosztályi élet. Feleségemmel öt éve igyekszünk a Székesfehérváron és környékén élő nebulókkal megismertetni a sakk fejlesztő világát, jelenleg 4-500 gyermek jár hozzánk foglalkozásokra, mindig vannak, akik ambiciózusabbak és szeretnének több energiát belefektetni a sakkjátékba, velük jómagam foglalkozom. Kuhinkó Brúnó, Sütöri Ákos, Meilinger Vivien, Tönköl Dorottya, Rómann Márk Patrik a 6–9 éves korosztályhoz tartozik, az idei évben ők már az Alba Regia színeiben szerepelnek, egyéni viadalokon. Szabó Krisztián életében a tavalyi esztendőtől kezdve a versenyzés háttérbe szorult, a tehetségek kinevelése vette át a vezető szerepet.

– Többször felkértek, hogy induljak viadalokon, azonban gyakran nemet mondtam, hiszen az utánpótlás-nevelés, amennyiben az ember komolyan gondolja, nagyon sok időt és energiát emészt fel, így a saját játékomra kevesebb idő jutott. Úgy vélem, nemcsak az elméletet kell a gyermekeknek megtanítani, hanem a szemléletet, gondolkodást is. Bármikor felkeltenek, nagy örömmel ülök a sakktáblához. Azzal lehet a legtöbbet adni egy gyereknek, ha azzal foglalkozhat, amit szeret. Az említett fiatalok erre az útra léptek. Annak idején sok dolgot elértem, eredményes versenyzői pályafutást tudhatok magam mögött. Arra különösen büszke vagyok, hogy együtt dolgozhattam Lékó Péterrel és Polgár Judittal, utóbbival a mai napig kapcsolatban vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában