értékelés

2019.08.02. 12:31

A nagy versenyek után jár egy kis pihenő

A nagy világversenyek, korosztályos tornák után lezárult a válogatott vízilabdázók szezonja.

Gallai Péter

Gurisatti Gréta 8-at lőtt Fotó: MW

A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapata három játékossal – Garda Krisztina, Kiss Alexandra, Brezovszki Gerda – és Mihók Attila vezetőedzővel, mint a válogatott vezetője, érdekelt volt az aranyérmet hozó nápolyi Universiadén. Illetve szintén hárman – Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Vályi Vanda – a negyedik hellyel zárult dél-koreai világbajnokságon szerepeltek. Most pedig számukra is következhet a jól megérdemelt pihenés.

– Ez a szezon számomra nagyon különlegesen alakult. Az első történelmi siker novemberben történt, amikor büntetőpárbajjal elnyertük a Kirishi ellen az Európai Szuperkupát, a második pedig az Universiade most júliusban. Két hete egy csodálatos élményben volt részünk, hiszen akkor nyertük meg először női magyar csapatként a felsőoktatási világjátékokat. Szerintem nagyon jó csapat jött össze, és örülök, hogy részese lehettem ennek a sikernek. Ez az időszak Nápolyban fantasztikus volt, jó hangulatban telt és élménydúsan jöttünk haza. Most hosszabb pihenőt kaptunk, ahol a családé, valamint a pihenésé a főszerep, majd utána elkezdjük a következő szezonra a felkészülést – mondta Kiss Alexandra a klub honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában