Kézilabda

2019.12.17. 18:32

A Mosonmagyaróvár jön a Kohászhoz

Hazai pályán játssza utolsó felkészülési mérkőzését az elsőosztályú női kézilabda-bajnokságban szereplő DKKA csapata, mielőtt december végén újfent belevág a pontvadászatba – ezúttal a Mosonmagyar­óvárt látják vendégül.

Korondy Tamás

Legutóbbi meccsükön Szalai Babett (labdával) négy gólt szerzett

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunajvárosi Hírlap

Az utóbbi három hetet a formában maradásnak szentelte György László vezetőedző is – november utolsó napjaiban az MTK és a Ferencváros vegyes gárdájához látogatott a Dunaújvárosi Kohász KA, s szenvedett ötgólos vereséget (31-26 – a szerk.).

Néhány nap elteltével lejátszották a visszavágót is, már hazai pályán, mely 28-28-as döntetlennel zárult, így tértek vissza az Elektromos Sportcsarnokba, ahol az ellenfél a Junior válogatott volt. A gárda gólgyárosa, Mihály Petra azon a találkozón a fiatalokat erősítette, így vesztesként hagyta el a pályát, hiszen első felkészülési győzelmét aratta a Kohász (24-20).

Legutóbbi meccsükön Szalai Babett (labdával) négy gólt szerzett
Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunajvárosi Hírlap

Következett az Érd csapata, akik ellen bravúrosnak mondható a 23-23-as döntetlen, hiszen a Pest megyeiek idén az EHF kupában is érdekeltek.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek azonban jóval gyengébb játékerőt képviselnek – jelenleg 4 ponttal a 12. helyen állnak, a DKKA 8 ponttal a 9. pozíciót foglalja el.

Biztosan jó emlékekkel fogadja az Újváros a Mosonmagyaróvárt, hiszen legutóbb, bő két hónapja, október közepén találkozott a két gárda, és akkor hétgólos győzelmet arattak a pirosmezes hazaiak.

Való igaz, a mostani találkozó tét nélküli lesz, de fontos, hogy önbizalommal fogadják a Szent István SE csapatát a szezon újrakezdésekor.

A találkozót 17 órakor játszák majd a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában