Sport

2017.05.25. 13:39

A megyei I. osztály rangadóján a kissé gyengélkedő Iváncsa lezárhatja az aranycsatát

A 29. fordulóra készülődnek a csapatok a Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük egy kis esélylatolgatásra.

Káldor András

Május 27., szombat, 13.30

Sárosd Sport 36 (5.)-Pátka (13.)

Dvéri Zsolt a Sárosd Sport 36 vezetőedzője: - Az utóbbi hetekben jöttek az eredmények, bízom benne, hogy ez kitart a bajnokság befejezéséig. A Pátka ellen lépünk pályára utoljára tavasszal, és szeretnénk a szurkolóinknak meghálálni az egész éves bíztatást, ki akarjuk őket most is szolgálni. Győzelmet várok, bár nem lesz egyszerű abból a szempontból, mert a Pátkának kiesés elleni problémái vannak, és akár egy pontra is szükségük lenne.

Május 27., szombat, 17.00

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (8.)-Lajoskomárom (12.)

Balogh Zsolt a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: - Szépen, és főleg eredményesen búcsúznánk szurkolóinktól, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés, de feltétlenül nyernünk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy ellenfelünk még mindig veszélyes zónában van, egész biztos, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy megnehezítse a dolgunkat. Az előző fordulóban hiába játszottunk jól Móron, gólt nem tudtunk elérni, de a szép játékra nem adnak pontot.

Ercsi Kinizsi (6.)-Tordas (9.)

Gróf András az Ercsi Kinizsi vezetőedzője:- Ahogy már korábban is utaltam rá a hátralevő mérkőzéseinken a lehető legtöbb pontot szeretnénk gyűjteni, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. Ennek az egyik állomása lesz a Tordas elleni találkozó. Bíztató, hogy Velencén magabiztos győzelmet arattunk, és ezt a tendenciát folytatnánk. Most kivételesen mindenki rendelkezésemre áll, bár a jövő heti forduló lesz érdekes, mivel áttették az időpontot szombatra, és legénybúcsú miatt kilenc játékosom fog hiányozni Abán.

Bicske (2.)-Polgárdi (10.)

Raffai Rudolf a Bicske vezetőedzője: - Senki ne higgye azt, hogy könnyű mérkőzés vár ránk, mivel az alapcsapatból öten bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel, és eltiltással. Rigó Gábornak keresztszalag szakadása van, Móri Tamás combján beszakadt az izom, Sötét Dávid hajlítóizom húzódással bajlódik, Dukon Gergőnek bokasérülése van, míg Katona Lajos öt sárga lapja miatt nem állhat rendelkezésre. El kell ismerni, hogy idősebb játékosaink vannak, akik a hosszantartó szezonban a terhelést nehezebben viselik. Számomra ez nem meglepetés, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak most élhetnek ezzel, kiderül, hogy mennyire sikerül. Emiatt aztán szoros eredményt várok a Polgárdi ellen. Nem lesz egyszerű, mert nagyon szeretnénk minimum a 2. helyet elérni, de matematikailag még lenne esélyünk az 1. hely megszerzésére is, bár ehhez nagyon nagy szerencsére lenne szükség.

Május 28., vasárnap, 17.00

Martonvásár (4.)-Velence (14.)

Patkós Csaba a Martonvásár vezetőedzője: - A múlt héten Lajoskomáromban szégyenteljes teljesítményt nyújtott a csapat, furcsa módon több játékosunk is nagyon gyengén játszott, és ennek volt köszönhető a vereség. A csapat védelmében annyit mondanék, hogy tizenkét játékos játszotta végig az egész idényt, és egy kicsit elfáradtak. A Velence ősi riválisunk, mindig nagy csatákat játszottunk velük, mi ennek megfelelően készülünk, nyerni szeretnénk. Nem kérdés, hogy jobbak vagyunk, jó lenne, ha ez a meccsen is kijönne. Bízom abban, hogy a múlt heti kisiklást kijavítjuk. Nagy kérdés, hogy hányan leszünk, mert tele vagyunk hiányzókkal, sérültekkel.

Sárbogárd (7.)-Baracs (11.)

Gracza Tibor a Sárbogárd vezetőedzője: - Nagyon sajnáljuk, hogy Polgárdiból nem tudtuk elhozni mindhárom pontot, főleg annak tudatában, hogy az első félidőben eldönthettük volna a meccset. A Baracs ellen feltétlenül győzelmet, valamint lelkes, csupaszív játékot várok. Mivel ez az utolsó hazai mérkőzésünk hazai környezetben szeretnénk szépen búcsúzni a szurkolóinktól.

Iváncsa (1.)-Mór (3.)

Masinka László az Iváncsa vezetőedzője: - Mit mondjak? Nehéz éjszaka után vagyok, mert a kupadöntőben igazság szerint nem arra számítottunk, ami történt (2-5 a Főnix ellen - a szerk.). Úgy érzem, hogy egy kicsit leült a csapat a bajnokság végére, holott most jönnek talán a legfontosabb mérkőzések. Néhány játékosnál mentálisan úgy veszem észre, hogy vége a bajnokságnak, és leengedtek. Fontos mérkőzés következik, lesznek változások a Mór elleni a csapatban, kényszerből is, mert vannak sérültjeink, és közülük nem tudom még egyelőre, hogy ki lesz hadra fogható. Ismerem jól az ellenfelünket, fizikálisan, és mentálisan erős csapattal lesz dolgunk, egészen biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, ám bízom abban, hogy visszatalálunk a helyes útra.

Mezőfalva (15.)-Aba-Sárvíz FC (16.)

Hajnal Attila a Mezőfalva vezetőedzője: - Az Aba ellen őszinte, odaadó focit, szívjátékot kell nyújtani a csapatnak, akkor lehet esélyünk. Az utolsó lehetőség előtt állunk, és még akkor sem a saját kezünkben lesz a sorsunk, ha nyerünk. A hazai meccseinken nem volt motivációs problémánk, ám a létszámgondok továbbra is fennállnak, örülünk, ha éppen megleszünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!