Sport

2017.04.20. 16:00

Megye I: A Martonvásár erőpróbája következik

A 24. fordulóra készülődnek a csapatok Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnokságában. A hétvégi párosítások vendéglátó csapatainak trénereit kértük esélylatolgatásra.

Káldor András

Április 22., szombat, 16.00, Csákvár

Bicske (2.)-Mezőfalva (14.)

Raffai Rudolf, a Bicske vezetőedzője: - A szerdai kupameccsen több játékost is pihentettem, bár vereséget szenvedtünk, akár lehetett volna fordítva is, az Iváncsának azonban jobban jött ki a lépés. A Mezőfalvát már a komplett csapattal fogadjuk, így csak a győzelem jöhet számításba. Nem garantált, hogy most is gólzáporos meccsünk lesz, mint az Aba ellen, igaz, ott ellenfelünk elsősorban fizikálisan fáradt el a végére.

Április 22., szombat, 17.00

Velence (12.)-Pátka (16.)

Pavlik József, a Velence vezetőedzője: - Számunkra jelen pillanatban minden mérkőzés hatpontos. A Pátka elleni találkozó pedig talán még hatványozottabban is az. A múlt heti győzelmünk mindenképpen a csapatot dicséri, mert nagy lelkesedéssel és odaadással dolgozott. Jó mérkőzést várok, bízom a győzelemben, igaz, a Pátka egy fiatal, jól felkészített csapat, és a helyezésük nem tükrözi a tudásukat.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (5.)-Sárbogárd (7.)

Balogh Zsolt, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője: - Az elmúlt két hétben nem úgy teljesítettünk, ahogy azt vártuk. A Mezőfalva elleni mérkőzés után kisebb hullámvölgybe kerültünk, kiestünk a kupából, és hazai pályán szenvedtünk vereséget, és megszakadt a veretlenségi sorozatunk. A legutóbbi fordulóban, a Martonvásár otthonában pontot szereztünk, amely nem rossz teljesítmény. Úgy érzem, hogy lassan visszatérünk a régi kerékvágásba, és a hétvégén ezt, remélem, be is tudjuk bizonyítani. A Sárbogárd ellen nem számítok könnyű mérkőzésre, de hazai pályán csak a győzelem lebeghet a szemek előtt. Ahhoz, hogy ezt elérjük, sokat kell tennünk, hiszen ellenfelünk nem fog feltartott kézzel kifutni a pályára.

Április 23., vasárnap, 17.00

Polgárdi (9.)-Ercsi Kinizsi (6.)

Kurja Csaba, a Polgárdi szakosztályvezetője: - Úgy tűnik, hogy rend lett a fejekben, és ez az utolsó két meccsünkön meg is látszott. Bár vasárnapra hárman hiányozni fognak kisebb-nagyobb sérülések miatt, ettől függetlenül a tisztes helytállásban, és leginkább a pontszerzésben bízom. Még nem mondtunk le arról a célunkról, hogy megszerezzük a hatodik helyet, de ehhez feltétlenül pontokat kell még gyűjtenünk a hátralevő fordulókban.

Mór (3.)-Sárosd Sport 36 (8.)

Németh Bálint, a Mór vezetőedzője: - Szerdán egy elég mozgalmas, és a körülményekkel is küzdő meccset játszottunk a kupában Kislángon, míg hétvégén pontokat hagytunk Baracson. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok ismét a Sárosd ellen, de győzelmet várok el a csapattól. Ráadásul Handl Szabolcsra és Osgyán Mátéra sérülés miatt egészen biztos, hogy nem számíthatok.

Lajoskomárom (13.)-Baracs (11.)

Csulik Zoltán, a Lajoskomárom megbízott edzője: - Kétségtelen, hogy nagyot lépnénk a bennmaradás felé, ha vasárnap tudnánk nyerni. Az ugyan komoly problémát jelent, hogy a múlt héten két gólt szerző Fodor Márton öt sárga lapja miatt nem léphet pályára, de megpróbáljuk őt pótolni. Úgy tűnik, mostanra összeállt a társaság, a hozzáállásra sem panaszkodhatok, a csapat átérzi, hogy sorozatban fontos meccseket játszunk. A Baracs ellen is azt várom, hogy megalkuvás nélkül rohamozzunk, és akkor talán begyűjthetjük a három pontot.

Iváncsa (1.)-Martonvásár (4.)

Masinka László, az Iváncsa vezetőedzője: - Nagyon kellene a győzelem, remélem, hogy a múlt heti Ercsiben történt kisebb kisiklást és a pontvesztést (2-2 - a szerk.) kijavítjuk. Az biztos, hogy a kupában, a Bicske elleni győzelem jót tett, és feltétlenül kellett a siker a csapat számára. A Martonvásárt ismerve nehéz dolgunk lesz, ellenfelünk bárhol játszik, kellemetlen perceket tud okozni. A védekezésük évek óta stabil, Madaras Ádámmal pedig az előre játékuk is erősödött, és ezáltal veszélyesek.

Tordas (10.)-Aba-Sárvíz FC (15.)

Korolovszky Gábor, a Tordas vezetőedzője: - Legutóbb a Velence ellen nagyon sok helyzetet kihagytunk, nem is érdemeltünk győzelmet. Sárbogárdon ki-ki meccset, egygólos összecsapást játszottunk, a lehetőségünket nem rúgtuk be, míg a hazaiak betaláltak. Már a szünetben mondtam, hogy ha nem lövünk gólt, akkor vereség lehet a vége. Így is lett. Ettől függetlenül nem lehet egy rossz szavam se, a csapat azt játssza nagyjából, amit szeretnék, úgyhogy az Abát nem lenézve, de mindenképpen nyernünk kell hazai pályán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!